A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot. A Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók – jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán kedden.
A kormány a drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgálta a diákhitelek helyzetét, amelyet már közel 500 ezren vettek igénybe és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járult hozzá – mondta Nagy Márton.
„Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni; ezzel több mint 100 ezren kerültek volna nehéz helyzetbe” – fogalmazott a gazdaságfejlesztési miniszter.
A magyar kormány nem hagyhatta, hogy az elhibázott szankciók árát a diákok, a hallgatók fizessék meg, magyar fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől – hangsúlyozta. Hozzátette: mindent el kell követni, hogy aki akar és képes rá, az tanulhasson.
A kormány ennek tudatában arról döntött, hogy a lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot – közölte a miniszter. (MTI)
Amúgy a siller, úgy tűnik, a magyar közönség számára értelmezhetetlen kategória.
Az együttműködési megállapodást Kádár Andrea Beatrix, az OAH elnöke, valamint a Magyar Honvédség részéről Veres József ezredes, az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred ezredparancsnoka írta alá.