Mostantól automatikusan vehető igénybe az adókedvezmény

2019. 02. 11., 08:45

Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az Európai Unióban, és néhány éven belül szeretnénk elérni azt is, hogy a magyar legyen a legegyszerűbb, a legkevesebb adminisztrációt és a vállalkozásokat legjobban kiszolgáló adórendszer – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Már az idén egyre közelebb kerülünk ehhez a célhoz, hiszen azon túl, hogy öt adófajtával kevesebb lett, mostantól az adóhivatal értesíti a vállalkozásokat arról, hogy mely munkavállalói után vehetnek igénybe havonta több mint 31 ezer forint adókedvezményt.

Az érintett vállalkozások hétfőn kapják meg az első olyan igazolásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amelyek részletezik, hogy pontosan mely munkavállalók után vehető igénybe a havi 31 290 forint adókedvezmény.

Az államtitkár felidézte, hogy a munkaerőpiacra lépők kedvezményét a vállalkozók minden olyan munkavállaló után igénybe vehetik, akinek az elmúlt 9 hónapban legalább 6 hónapig nem volt munkájuk. A kedvezmény két évig teljes munkáltatói adómentességet biztosít a minimálbér összegéig. Azaz munkáltatónak nem kell se szociális hozzájárulási adót, sem szakképzési hozzájárulást fizetnie a pályakezdők, a tartós munkanélküliek, és az anyasági ellátás után visszatérők után.

A munkaerőpiacra lépők után még a foglalkoztatás harmadik évében is jár a kedvezmény, akkor a szociális hozzájárulási adó 50 százalékát kell csak megfizetni.

Izer Norbert elmondta, hogy a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a jogalkotás során gyakorlatilag épp a visszájára fordították az igénybevétel menetét. Eddig a cégeknek kellett igazolni a kedvezményre való jogosultságot, például anyasági ellátás után visszatérők esetében a kismamának kellett beszereznie az igazolást.

Idéntől viszont a NAV az újonnan bejelentett munkavállalók esetében automatikusan vizsgálja a kedvezményre jogosultságot. A vállalkozásoknak nincs is teendőjük. A NAV ugyanis a nyilvántartásában szereplő adatok alapján automatikusan megküldi az érintetteknek elektronikus úton az igazolást, amelynek birtokában érvényesíthető a munkaerőpiacra lépő dolgozója után a kedvezményt.

A korábbi munkahelyükre visszatérő kismamákat foglalkoztató vállalkozások is jogosultak a kedvezményre - húzta alá az államtitkár. Hozzátette, hogy a kedvezmény igénybevétele ebben az esetben is rendkívül egyszerű, az igazolást a havonta benyújtandó járulékbevallásban kell kérnie a munkáltatónak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 09:05
A sikeres tesztidőszak után február 19-től élesedik a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján keresztül érhető el. A zökkenőmentes átállás érdekében március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS