Mercedes-Benz Hungária: 190 ezer autó, jelentős fizetésemelés

2019. 02. 26., 14:58

Tavaly is meghaladta a 190 ezret a kecskeméti Mercedes-gyárban készült autók száma, a teljes magyarországi értékesítése pedig megduplázódott 2015-höz képest.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat kedden tartott budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Mercedes autók gyártója, a stuttgarti székhelyű Daimler AG tavaly világszerte 3,4 millió járművet adott el 2018-ban. Jörg Schmidt az előző évit csaknem 100 ezer járművel felülmúló értékesítést eredményesnek nevezte, tekintettel a dízelbotrány hatásai és a nemzetközi kereskedelmi vitákra. A globális forgalomból a Mercedes-Benz Hungária Kft. kiemelkedő részesedést ért el, hiszen – mint fogalmazott – még sosem volt olyan év, amikor a magyar piacon 4 ezernél több személyautójuk kelt el. Különösen sikeres volt 2019 utolsó 4 hónapja, ráadásul a haszongépjárművek eladása is bővült.

A Mercedes-járművek teljes magyarországi értékesítése 2015 óta megduplázódott, ezzel elérte a válság előtti szintet, az árbevétel tavaly 7 százalékos bővüléssel 108 milliárd forintra nőtt. A magyarországi leányvállalat vezetője főként az értékesítési hálózatnak tulajdonítja az eredményeket. Hozzátette, hogy a magyar piacon elkelt Mercedesek negyede a kecskeméti gyárban készült.

Jörg Schmidt arra számít, hogy az idén a Daimler értékesítése világszinten enyhén bővül. Várakozása szerint Magyarországon 2019-ben is a személygépjárművek eladása lehet a legsikeresebb, 18 százalékos bővüléssel 160 ezer Mercedes-autó állhat forgalomba. A magyarországi leányvállalat vezetője szerint az idén 5,7 százalékos eladási részesedést elérő elektromos autók forgalma is jelentősen bővülhet a következő években. Várakozása szerint az autózás következő éveit az eletromobilitás mellett a virtuális hálózatba kapcsolt vezérlés, az automatizált vezetési funkciók és a járműhasználat új modelljei, a megosztásos közlekedés határozzák meg.

Josip Niksic, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyi igazgatója sikeres évnek nevezte a 2018-ast mind az előállított minőséget, mind a mennyiséget tekintve. A vállalat nettó árbevétele meghaladta a 3,5 milliárd eurót, 3,4 milliárd forintból felépült a Mercedes 8 ezer négyzetméteres oktatási központja, szeptemberben pedig elkészült az egymilliomodik autó is a termelés 2012-es indulása óta. Utóbbi már az A-osztályú Mercedesek egyike volt, egy hete pedig megkezdődött a Mercedes CLA gyártása is a magyarországi üzemben. Első példánya új-zélandi vevőhöz kerül.

Az igazgató megjegyezte, hogy a jelentős fizetésemelést eredményező bérmegállapodás is erősítette a vállalat pozícióit Magyarországon.

A Mercedes-Benz 2008 júniusában jelentette be a kecskeméti gyár létesítését 800 millió euró értékben. A beruházás 29,7 milliárd forint állami támogatást kapott képzési hozzájárulásként és adókedvezményként. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2017-ben is több mint 190 ezer autót gyártott, 4,1 százalékkal felülmúlva az előző évi teljesítményt, árbevétele ugyancsak 4 százalékos emelkedéssel 3,6 milliárd euróra bővült. 2017-ben 3,8 százalékos éves növekedéssel 190 ezer autót készítettek Kecskeméten, 3,4 milliárd eurós árbevételt elérve. A nyilvános cégadatok szerint a vállalat 2016-ban 64,4 milliárd forint, 2017-ben pedig majdnem 77 milliárd forint adózott eredményt ért el. A Mercedes-Benz Hungária Kft. 2017-ben 100 milliárd forintot meghaladó, 2016-ban pedig 80 milliárd forintot meghaladó bevételt ért el, túlnyomóan belföldi értékesítésekből. Adózott eredménye ugyanekkor körülbelül 800 millió forint, illetve 610 millió forint volt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS