Már a második évfolyam kapja meg első ösztöndíját a szakképzésben

2021. 10. 29., 13:00

A technikumokban és szakképző iskolákban tavalytól felmenő rendszerben bevezetett általános ösztöndíjakat először utalják egyszerre két évfolyamnak is. A szeptemberi és októberi támogatás több mint százezer kilencedik és tizedik osztályos diákhoz érkezik meg a napokban, összesen közel 2,5 milliárd forint értékben –jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca pénteki közleményében.

A megerősített szakképzés egyre vonzóbb kínálatot, minőségi oktatást, jövedelmező állásokban vagy egyetemi továbbtanulási lehetőségekben hasznosuló tudást biztosít a fiatalok számára.

Az előző tanévben útjára indított rendszerben első körben iskolatípustól függően 8-16 ezer forintos általános ösztöndíj jár a tanulóknak. A juttatás összege a későbbiekben a diákok teljesítményéhez igazodva alakul. A felmenő rendszerű bevezetés miatt most először kap egyszerre két évfolyam ösztöndíjat. A kifizetésekkel be kellett várni a beiratkozások teljes körű lezárását, így a szeptemberi és októberi tételek együtt érkeznek meg a tanulók számláira.

A naprakész szakértelemmel felvértezett fiatalok a duális képzéseknek köszönhetően már iskolaéveik alatt munkabért kaphatnak akár leendő munkaadójuktól is. Jelentős újdonság a pályakezdési támogatás, amelyet először idén augusztusban fizettek ki a szakképzésből friss végzettséggel kilépőknek.

A kormány célja, hogy jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá tegye a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. Keresetüket ennek megfelelően tavaly júliusban átlagosan 30 százalékkal emelték meg. A versenyképes és motiváló bérezési rendszer megkönnyíti a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek oktatásba való bevonását is.

„A kormány szakképzési stratégiája működik: számos jó érvet szolgáltatunk ahhoz, hogy egyre több tehetséges, okos fiatal válassza a szakmaszerzést. A nyolcadik után továbbtanulók közül idén is technikumba vették fel a legtöbb diákot. A legutóbb beiskolázottak jobb osztályzatokkal érkeztek az intézményekbe, mint a korábbi évfolyamok. Az érettségit is adó technikumok egyenes utat nyitnak a felsőoktatásba. Az egyetemeken továbbtanulók az elsajátított alapokra építve könnyebben szerezhetnek például mérnöki vagy informatikusi diplomát. A szakképzés és felsőoktatás összehangolt fejlesztésével is sokat teszünk azért, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek” – összegzett Schanda Tamás a közleményben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 17:10:00
Lezárult a NAV KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje, amelyben a hivatal 2018. és 2023. között több ütemben, összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,317 milliárd forint saját forrással fejlesztette elektronikus szolgáltatásait.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS