Legalább tíz százalékkal nőhet jövőre a minimálbér

Legalább tíz százalékkal nőhet jövőre a minimálbér
2023. 10. 11., 20:08

Nem zárkóznak el a munkaadók attól, hogy jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum tíz százalék fölött emelkedjen – mondta a Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma ülése után.

Perlusz László a Világgazdaságnak elmondta: azt kérték a kormánytól, legyen abban partner, hogy azok a munkaadók, akik megtehetik, egyszeri százezer forintot adhassanak teljesen adó- és járulékmentesen.

Hangsúlyozta azonban, hogy ez nem kötelező, hanem egy lehetőség, ami még az államnak és a költségvetésnek is pluszbevételt hozhat. A VOSZ főtitkára szerint a kormány is nyitott a javaslatra, és egy-két héten belül eldől, hogy támogatja-e.

Arra a kérdésre, hogy el tudják-e fogadni, hogy jövőre két számjegyű mértékben emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum is, azt mondta: megfontolás tárgya, hogy mindkét bérelem esetebén ekkora legyen az emelés, de nem zárkóznak el tőle.

Mint mondta: „látni szeretnék a harmadik negyedéves GDP-adatokat, ha ugyanis recesszióban kell dönteni a 10 és a 15 százalékról, az nehéz döntés lenne a részükről. Ugyanakkor a másik oldalról ugyanakkor ez érthető, mivel az infláció idén 18 százalékos lehet, miközben a minimálbér 16 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 14 százalékkal növekedett.”

Árnyalja a képet, hogy nagyon sok munkaadó év közben is emelt bért vagy adott egyéb juttatásokat, ennek köszönhetően jobban nőttek a keresetek: nemzetgazdasági szinten 17,5 százalékos volt a bérdinamika az első hét hónapban. 

Perlusz László rámutatott, hogy ugyan a minimálbér jóval kevesebb embert, 250-300 ezer főt érint, mint a garantált bérminimum, ami pedig mintegy 700 ezret, viszont az is igaz, hogy a minimálbérnek nagyon erős keresletfelhajtó hatása van.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-15 18:25:00
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025-05-15 17:05:00
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS