Képzési projektet indított a Vajda-Papír a munkavállalóinak

Képzési projektet indított a Vajda-Papír a munkavállalóinak
2023. 03. 25., 17:38

4 millió eurós képzési projektet indított Magyarország piacvezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír több mint 500 munkavállalójának, köztük annak a 60 új foglalkoztatottnak, akik Európa legmodernebb higiéniai papírgyára, a dunaföldvári gyár tavalyi, 64,2 millió eurós fejlesztésének köszönhetően csatlakoztak a céghez.

A program célja a papíralapanyag-ismeretek elmélyítése, illetve a feldolgozó és alappapír-gyártó gépek hatékonyságának növelése. Ezen túl a dolgozók többek között modern termelési technikákkal, számítógépes ismeretekkel fejleszthetik tudásukat.

A papíripari és termelési ismeretek elmélyítését ösztönző nagyszabású projekt „Az év legnagyobb volumenű képzési programja díjat” nyerte el „Az Év Befektetője” gálán, amelyen az elmúlt év legjelentősebb beruházásait végrehajtó vállalatokat díjazta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közösen a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (HIPA). Az elismerést Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes és Joó István, a HIPA vezérigazgatója adta át Vajda Attilának, a cég alapítójának, ügyvezető igazgatójának március 23-án.

A vállalat a szakmai kompetenciák fejlesztése mellett, a biztonságos munkavégzést és a működési folyamatok magas szintű végrehajtását segítő képzéseket nyújt – mondta Vajda Attila az elismerés kapcsán hozzátéve, hogy a cégvezetés az alapítás óta kiemelt figyelmet fordít a munkatársak képzésére.

„A papírgyártás is óriási fejlődésen ment át az elmúlt években. A digitalizáció terjedése, az új technológiák alkalmazása kreatív, fejlődni tudó és akaró munkavállalókat igényel” – emelte ki a cégvezető.

Hozzátette, hogy társadalmi felelősségvállalásuk fontos pillére a munkatársak képzése, és kiemelte, hogy bár a cég ma már több mint 650 embert foglalkoztat, továbbra is családi vállalkozásként definiálja magát, a munkatársaknak pedig igyekeznek minden ebből eredő előnyt biztosítani. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy Magyarországon a Vajda-Papír megőrizze piacvezető pozícióját, és a régióban is tovább erősítse jelenlétét, beruházásokra, ezzel a versenyképesség növelésére és jól képzett, elkötelezett munkavállalókra van szükség.

„A beruházások terén 2022 több mérföldkövet is tartogatott” – mondta Vajda Attila. Tavaly adták át ugyanis a 16 milliárd forintos gyárbővítés új elemeit, és annak részeként a világszínvonalú alappapírgyártó-gépet. A fejlesztésnek köszönhetően duplájára, 140 ezer tonnára nőtt az éves termelési kapacitás, és háromszorosára az alappapír-gyártási kapacitás, amely önellátóvá teszi a céget. A Vajda-Papír alapanyagellátás-biztonsága nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország önellátása is biztosított legyen, hiszen a cég éves higiéniai papírgyártása bőven meghaladja a belföldi – 90 ezer tonnás – igényt.

Bár nem olyan látványos, de fontos mérföldkőnek nevezte az ügyvezető igazgató a cég ESG-jelentésének előkészítését. „Ez a dokumentum mutatja majd be a csoport eddigi eredményeit, és bizonyítja elkötelezettségünket a fenntartható működés mellett, tartalmazza a cégvezetés hangsúlyos vállalásait az ökológiai lábnyomunk csökkentésére, és tartalmazza a képzésre fordított erőfeszítéseinket is, nem csak a dolgozóinkét, de a papíripari szakoktatás újbóli beindításáért végzett munkánkat is” – mondta.

Emlékeztetett rá, hogy Dunaújvárosban több évtizedes szünet után indult újra a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vajda-Papír együttműködésében. A vállalat szakemberei jelentős mértékben hozzájárultak az új papíripari szakmák és szakmairányok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásához, amelyekre a tanulók szakmai képzése épül.

„A tanagyag kidolgozását követően a folyamatos aktualizálásában is részt veszünk, és gyakorlati helyet, illetve később munkalehetőséget biztosítunk a képzésben részt vevőknek” – hangsúlyozta.

Vajda Attila beszélt a környezetvédelmi lépésekről is, megemlítve az elmúlt években megtett, a termelési folyamatok környezeti hatásait csökkentő intézkedéseket. A kombinált energiaforrások (például hő- és elektromos energia) és a megújuló energiaforrások (biomassza) alkalmazása jelentősen hozzájárult a környezeti terhelés csökkentéséhez. Ezek az erőfeszítések folyamatosak, a munkavállalói képzésben is megjelennek – hangsúlyozta.

„Igazi sikertörténet a miénk, hiszen 23 évvel ezelőtt egy kis bérelt raktárból indultunk, ma pedig egy modern, a legújabb technológiával üzemelő, zöld regionális központtá fejlődtünk, Európa legmodernebb papírgyárát működtetjük, több mint 650 fős elkötelezett, jól képzett csapatunknak köszönhetően pedig higiéniai papírtermékeink ma már három kontinensen elérhetőek” – fogalmazott.

Vajda Attila úgy vélte, a KKM és a HIPA közös elismerése is bizonyítja, hogy a cég jó úton halad, amikor a termelés növelése mellett különös gondot fordít a környezetvédelemre, az edukációra és a jelentős tapasztalattal és iparági szakértelemmel rendelkező munkavállalók és vezetők megtartására. Mindezzel egyben hozzájárul a térség munkahelymegtartó erejének növeléséhez és a régió fejlődéséhez, a papíripar hozzáadott értékének növeléséhez.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS