Kedvező változások a HIPA által nyújtott támogatások rendszerében

2024. 01. 22., 09:10

Az EKD rendelet módosításainak célja egyrészt az Európai Unió megváltozott állami támogatási szabályainak a hazai jogrendbe történő átültetése, másrészt olyan új támogatási konstrukciók bevezetése, amelyek tovább javítják a magyarországi üzleti környezet versenyképességét.

A beruházás-ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet („EKD rendelet”) módosításáról szóló 632/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján 2023. december 24-étől újabb jelentős módosítások bevezetésére került sor.

Az ún. általános csoportmentességi rendelet (651/2014/EU bizottsági rendelet) legutóbbi változása tette szükségessé az EKD rendelet módosítását az alábbiak szerint:

  • A regionális beruházási támogatásra vonatkozó bejelentési értékhatár a korábbi 100 millió euróról 110 millió euróra emelkedik (elszámolható költség), emiatt változtak a nemzeti hatáskörben odaítélhető támogatások maximális támogatási intenzitásai is. A regionális támogatási térkép alapján, nagyvállalkozások esetében így a következő maximális támogatási összegek alkalmazandók:
    – 50 százalékos maximális regionális támogatási intenzitás esetén 41,25 millió euró, amely irányadó Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyére, valamint Pest tervezési-statisztikai régióra;
    – 30 százalékos maximális regionális támogatási intenzitás esetén 24,75 millió euró, amely irányadó Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Vas és Zala vármegyére;
    – 60 százalékos maximális regionális támogatási intenzitás esetén 49,5 millió euró, amely irányadó Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyére.
  • A kutatás-fejlesztési támogatások esetén 15 millió euróról 25 millió euróra emelkedett az odaítélhető támogatás mértéke, így – a kutatási tevékenység tartalmától függően – akár 50 százalékos támogatási intenzitás is elérhető lehet.
  • Képzési támogatási jogcímen 3 millió eurónak megfelelő forintösszegre nőtt az odaítélhető támogatás mértéke.

További fontos módosítás, hogy a Shared Service Center (SSC) típusú beruházások esetén 50 főről 25 főre csökkent a magas hozzáadott értékű munkahely teremtésre vonatkozó követelmény.

Hangsúlyos változás a „profitrepatriálás támogatása”, amellyel a külföldi leányvállalattal rendelkező hazai nagyvállalatok számára kerül bevezetésre új, kedvezményes támogatás.

Végül az ún. „eredmény alapú EKD támogatás” bevezetésével a támogató az üzleti környezetben a globális minimumadó bevezetésével kapcsolatban bekövetkező hatásokat kívánja kiküszöbölni.

A rendeletmódosítás a Magyar Közlöny 2023. évi 189. számában érhető el.

A cikk megírásában az Üzletem.hu együttműködő partnere a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-24 14:30:47
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS