Kaposváron adták át Közép-Európa legnagyobb naperőművét

2021. 05. 27., 15:15

Átadták a China National Machinery Import&Export (CMC) kínai vállalat 36 milliárd forintból épült, 100 megawatt teljesítményű naperőművét.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az eseményen azt mondta: jelenleg ez a legnagyobb naperőmű Közép-Európában, négyszer akkora, mint a kapuvári, amit eddig Magyarország legnagyobb hasonló létesítményeként tartottak számon.

A kaposvári naperőmű 5 százalékos növekedést jelent a hazai fotovoltaikus kapacitásban, a nagyságrendje annyi, mint a somogyi megyeszékhely lakosságának teljes éves energiaigénye, emellett 120 ezer tonna szén-dioxid kibocsátást tesz szükségtelenné.

A beruházás kiemelten fontos, mert hozzájárul Magyarország klímapolitikai céljainak megvalósításához, és jó példája azon fejlesztéseknek, amelyeket a beruházók a koronavírus-járvány alatt is folytattak, bízva a magyar gazdaságban – magyarázta a miniszter, emlékeztetve arra, hogy Magyarország vállalta: 2050-re karbonsemleges országgá válik, karbonkibocsátását 95 százalékkal csökkenti az 1990-es szinthez képest. „Vállaltuk, 2030-ra legalább 6 ezer megawatt fotovoltaikus kapacitást telepítünk, és 2020-ra elérjük a 2 gigawattot, ez meg is történt.” Magyarországnak 2021 elején már 2,3 gigawatt naperőmű-kapacitása volt, amihez most hozzáadódik a kaposvári naperőmű teljesítménye.

A miniszter szólt arról is, hogy az otthonfelújítási támogatáson belül 3 millió forintra lehet pályázni lakóházak, lakások rekonstrukciós munkáira és napelemek telepítésére, emellett a nemzeti helyreállítási terv forrásából is jelentős összeg, több mint 150 milliárd forint jut kiserőművek háztetőkre telepítéséhez, fűtési rendszerek korszerűsítéséhez. „Ez utóbbi programot legkésőbb július végén meghirdetik.”

Palkovics László a naperőművek jelentőségét érzékeltetve rámutatott, hogy idén május 9-én a teljes magyar áramtermelés 37 százalékát az ipari méretű fotovoltaikus erőművek adták. A lakossági naperőművek kapacitása is lényegesen nagyobb lett, egy év alatt a másfélszeresére nőtt - tette hozzá.

A miniszter a klímavédelem fontos területének nevezte a zöldbusz programot is. Beszámolt arról, hogy Kaposváron is készülnek majd elektromos buszok a részben speciális járműveket gyártó BM Heros Zrt. helyi szerepvállalásának köszönhetően.

Kang Hubia, a CMC elnöke videokapcsolaton keresztül elmondta: az 1950-ben alakult vállalat 2016-ban döntött a magyarországi naperőmű építéséről. A cég 1 milliárd eurót tervez befektetni Magyarországon. Hozzátette, a CMC kiemelt célja, hogy a jövő karbonsemleges legyen, fejlesztéseit ennek mentén valósítja meg. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS