Jelentősen emelkedik a kutatások támogatása a Széchenyi István Egyetemen

2023. 01. 20., 18:11

A győri Széchenyi István Egyetem átvállalja oktatói, kutatói és doktoranduszhallgatói tudományos publikációinak közlési díját egy 2021-ben indított program keretében, ráadásul ebben az évben már akár 3500 euróig. A kutatásokat az intézmény Tudományos Ösztöndíjjal is elismeri. Az egyetem mindkét támogatási formára az eddiginél jelentősen nagyobb, összesen 100 millió forintos keretösszeget szán idén.

A Széchenyi István Egyetem egyik stratégiai célja, hogy nemzetközi színvonalú tudományos kutatással is hozzájáruljon a térség fejlődéséhez, amit 2021 óta új eszközzel, a Publikáció Támogatási Programmal is ösztönöz. Ennek keretében az oktatói és kutatói munkakörben foglalkoztatott munkatársak, valamint az egyetemmel jogviszonyban álló doktoranduszhallgatók Q1-Q4 minősítésű folyóiratokban megjelenő tudományos publikációinak közlési díját (APC) átvállalja az intézmény, erkölcsi-anyagi elismerést nyújtva számukra. A feltételek között a Scopus adatbázis szerepel, mert a két legnagyobb globális felsőoktatási minősítő szervezet – a QS és a Times Higher Education (THE) – a világranglisták összeállításánál kizárólag ezt veszi figyelembe.

Dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese elmondta: eddig publikációnként legfeljebb 2500 eurós közlési díjat vállalt át az intézmény, ebben az évben azonban az egyetemvezetés döntése értelmében akár már 3500 eurót is. További kedvező változás, hogy a program éves keretösszege is jelentősen, 50 millióra emelkedik idén.

Az elnökhelyettes hangsúlyozta: az egyetem oktatói-kutatói számára emellett 2021 óta elérhető a Tudományos Ösztöndíj is. Ennek célja a publikációs tevékenység támogatása az ingyenes vagy az egyetemi előfizetés által a munkatársak számára költségmentesen elérhető, Scopus adatbázisban regisztrált, Q1-Q4 besorolású folyóiratokban. A legjelentősebb anyagi elismerésben a nemzetközi kutatási hálóban készült szakcikkek szerzői részesülnek. Az ösztöndíj keretösszege 35 millióról 50 millió forintra nő idén.

„A támogatási rendszer – amibe a publikációs támogatáson és a Tudományos Ösztöndíjon kívül beletartozik az angol nyelvoktatás, az angol nyelvű »akadémiai írás« kurzus, a könyvtári adatbázisok előfizetése és a tanulmányok nyelvi lektorálása is – egyszerre segíti az egyetem globális láthatóságának erősödését, valamint az oktató-kutató kollégák tudományos előmenetelét. A két legnagyobb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet, a QS és a Times Higher Education világranglistája egyaránt rendkívül kutatásintenzív, így a kutatások ösztönzése hozzájárul ahhoz is, hogy intézményünk minél előkelőbb pozíciót foglaljon el ezeken. Köszönöm dr. Filep Bálintnak, az egyetem elnökének, hogy támogatta a keretösszegek rendkívül jelentős megemelését” – fogalmazott dr. Lukács Eszter.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025-05-29 22:15:41
A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége 2025. június 12-én EPR szakmai konferenciát szervez, melyre szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS