Hódos Ferenc: Tervszerűen, de rugalmasan működik a Pannonia Bio

Hódos Ferenc: Tervszerűen, de rugalmasan működik a Pannonia Bio
Szerdahelyi Csaba  |  2022. 06. 01., 11:06

Több lépéssel előrébb látni, egy lépéssel előrébb járni. A Pannonia Bio sikere a saját kutató-fejlesztő csapatában, a változó körülményekre való felkészülési- és alkalmazkodási képességében rejlik, ami biztosítja meghatározó szerepét a gabonafeldolgozási technológiák továbbfejlesztésében – mondta az Üzletemnek Hódos Ferenc, a Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója.

CÉGES LEGEK sorozatunk 29. cikkében a Pannonia Bio Zrt. legjeit Hódos Ferenc stratégiai igazgató osztja meg az olvasóval.

Az előző év LEGNAGYOBB tanulsága:

Az ember és a közösség a legnagyobb érték. A pandémia erre csak ráerősített és bebizonyította, hogy összefogással a vészhelyzetekből adódó kihívások is leküzdhetők; ennek érdekében pedig szokatlan módszereket is érdemes alkalmazni. Sokakat megleptünk azzal, hogy 2021 novemberében úgy tettük kötelezővé a koronavírus elleni vakcina felvételét dolgozóinknak, hogy jelentős bónuszt fizettünk nekik, miután bemutatták az oltási igazolást. A munkavállalók egészsége mellett folyamatosan kiemelt figyelmet fordítunk a társadalmi szerepvállalásra. Úgy gondolom, minden vállalatnak az üzleti gyakorlat részévé kellene tennie, hogy tisztelje és támogassa a szűkebb és tágabb közösséget, amelyben dolgozik, létezik, működik. Számunkra ilyen a dél-dunántúli régió, tágabban pedig a teljes magyar agrárium.

Az idei év LEGFONTOSABB célkitűzése:

Vállalatunk 2020. és 2022. között összesen 200 millió eurót fektetett, illetve fektet be tevékenysége további fejlesztésébe, a program legfontosabb eleme egy új árpafeldolgozó üzem elindítása idén ősszel. A folyamatos innováció fenntartása mellett most ez a legfontosabb feladatunk.

A vállalkozás eddigi LEGJELENTŐSEBB sikere:

Nem emelnék ki egyszeri, egy eseményhez köthető sikert. Arra vagyok ugyanis a legbüszkébb, hogy vállalatunk teljesítményének is köszönhetően Magyarország a világ élvonalába került biofinomításban. Az Európai Unióban végrehajtott ágazati beruházások fele nálunk valósult meg az elmúlt évtizedben, az egy főre eső etanolgyártásban csak az Egyesült Államok és Brazília előzi meg hazánkat. Ez 10 év kemény munkájának eredménye, Magyarország sikere.

A LEGBOSSZANTÓBB pillanat a történetükben:

A bosszankodás nem megoldás, tudomásul kell venni, hogy az úgynevezett zöld átmenet, a környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontok érvényesítése nem megy egyik pillanatról a másikra. Egy hosszú folyamat elején járunk, és jól látható, hogy az átalakulásnak ezúttal is lesznek nyertesei és vesztesei. Vállalatunk elkötelezett abban, hogy a változás a veszteségek minimalizálásával, minél több győztessel valósuljon meg. A választ nem megkerülve és egy területet kiemelve: minél több embert, szervezetet, döntéshozót, ágazati szereplőt szeretnénk meggyőzni arról, hogy például az energiatermelésben, a közlekedésben a megújuló források felhasználása jelenti a megoldást a környezetet nagymértékben károsító fosszilis alapanyagok kiváltására. Ezen a téren vannak néha bosszantó pillanataink.

A vállalkozás életében a LEGDRASZTIKUSABB váltás/változtatás:

A 10 éves múltra visszatekintő vállalatunk életében nem volt még két egyforma félév, a folyamatos fejlesztések a változások állandó, naprakész menedzselését követelik meg tőlünk. Tervszerűen, de rugalmasan működünk a szinte napról napra átalakuló környezetben, így drasztikus váltásra nem tudok példát felhozni.

A LEGHATÉKONYABB működéshez szükséges új feladatok:

Nem lehet hátra dőlni, megpihenni. Állandóan keresni kell a jobb, hatékonyabb megoldásokat. Jól látható, hogy egy új ipari, mezőgazdasági, élelmezési forradalom küszöbén állunk, amely a közeljövőben teljesen meg fogja változtatni a minket tápláló állatok etetésének módját, átalakítja azt is, hogy milyen alapanyagokból készülnek a saját ételeink, és azt is, hogy honnan és hogyan szerezzük be a világunk működéséhez, fenntartásához szükséges energiát. Hatékonyságunkat az határozza meg, hogy miként oldjuk meg ezeket a feladatokat.

Az eddigi LEGDRÁGÁBB beruházásuk:

Az árpa fehérje koncentrátum gyáregység. A beruházás is jól mutatja, hogy vállalatunk a jövőben kiemelt figyelmet fordít a fejlett, GMO- és antibiotikummentes fehérjetermékek előállítására, amelyek egy része emberi élelmiszerek alapanyagául szolgál, más típusaik pedig kiváló minőségű állati takarmányok előállítására használhatók.

Erre kellene a jövőben a LEGTÖBBET költeni:

Új termékeink felhasználhatósági területeinek további bővítésére, a hozzáadott érték növelésére a gyártási folyamatokban, hogy a Made in Hungary, Invented in Hungary kifejezéseknek még nagyobb súlyuk, tekintélyük legyen a világban.

A LEGERŐSEBB konkurenssel így kell versenyezni:

Több lépéssel előrébb látni, egy lépéssel előrébb járni. A Pannonia Bio sikere a saját kutató-fejlesztő csapatában, a változó körülményekre való felkészülési- és alkalmazkodási képességében rejlik, ami biztosítja meghatározó szerepét a gabonafeldolgozási technológiák továbbfejlesztésében.

Ma ezzel a LEGBONYULTABB megbirkózni az üzleti életben:

Tényekkel felülírni a gyakran megalapozatlan vagy hiányos információkra épülő, de a közhiedelemben mélyen meggyökerező tévhiteket. A lehető leggyorsabban feldolgozni, hasznosítani a legfrissebb tudományos eredményeket. Lépést tartani a folyamatosan változó piaccal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025-05-29 22:15:41
A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége 2025. június 12-én EPR szakmai konferenciát szervez, melyre szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS