Hamarosan szüretelik a villányi borvidék jellegzetes kékszőlőfajtáit

2020. 08. 25., 10:00

A gazdák egy része már augusztus utolsó napjaiban megkezdheti a terület jellegzetes kékszőlőfajtáinak szüretelését a villányi borvidéken – közölte a mintegy 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára az MTI-vel.

Nagy Gergely azt mondta, a területen elenyésző mennyiségben jelen lévő fehérszőlőfajták szedése már augusztus közepén megindult, ezután pedig a borvidék sajátosságaként ismert portugieser vörösbort adó kékoportó betakarításával indul meg az igazi szüreti időszak Villányban.

Hozzátette: a nyár utolsó és az ősz első napjaiban a gazdák egy kisebb része kezdi meg a munkát, de szeptember közepére várhatóan a borvidék egész területén javában zajlik majd a szüret.

Villány jellegzetessége a kékoportó, amelyet mintegy 330 hektáron termesztenek, ebből a kedvező időjárásnak köszönhetően jó évjáratú bor lesz az idén, a gazdák a mennyiség és a minőség tekintetében is bizakodók, vélekedett.

A szőlőtermő területen hektáronként 6-9 tonna közötti átlagtermést produkáló szőlőfajtából a titkár szerint akár nyolc-kilenc tonnát is betakaríthatnak majd tízezer négyzetméterenként, a próbaszüretek ugyanis jó eredményekkel zárultak, az időjárás pedig továbbra is kedvező az érés szempontjából.

A villányi termőterület nyolcvan százalékát uraló kékszőlők közül a kedvelt, testes, karakteres vörösbort adó bordeaux-i fajtákat később kezdik szedni. Szeptember végén indul csaknem 300 hektáron a merlot, 320 hektáron a cabernet franc, 280 hektáron a kékfrankos szüretelése, a 400 hektáron termelt sauvignon fajta fürtjeit pedig októberben szakítják le a tőkékről.

A villányi szüret a fehér fajták szedésével már augusztus közepén megkezdődött az Irsai Olivér szedésével.

A hegyközségi titkár hozzátette, a későn érő fajták terméskilátásait nagyban befolyásolja a következő bő egy hónap időjárása; a gazdák tartós melegben és mérsékelt mennyiségű csapadékban bizakodnak.

Nagy Gergely elmondta, Villány esetében továbbra is a testesebb, tölgyfahordóban érlelt vörösborok a népszerűek mind a hazai, mind a forgalom 5-10 százalékát adó külföldi piacon.

A járvány hatásai, mondta a titkár, természetesen nem kerülték el teljes mértékben a villányi gazdákat, pincészeteket, de az online értékesítés felfutásának, a nyári belföldi turizmus élénkülésének és a kormányzati segítségnek köszönhetően egyelőre komoly gazdasági károkat nem kellett elszenvedniük a terület borértékesítésben érdekelt szereplőinek.

A helyiek abban bíznak, hogy az őszi turisztikai szezonban élénk marad a forgalom nemcsak a környék, de az ország más részein lévő vendéglátó- és szálláshelyeken; mindez ugyanis a borkeresletben is megmutatkozik majd. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS