Friss gyümölccsel és 10 millió bizalomponttal támogatja a mentősöket az Auchan

2020. 04. 23., 13:00

Az Országos Mentőszolgálat helytállását szeretné adománnyal megköszönni az Auchan. Az áldozatos munkát végző mentősöknek naponta szállítanak ki friss gyümölcsöt a mentőállomásokra, valamint 10 millió, szabadon levásárolható bizalompontot adnak a szervezetnek, hogy azokat szétoszthassák bajtársaiknak. Az Auchan a vásárlóit is arra biztatja, hogy csatlakozzanak a „Támogasd a hősöket!” akcióhoz, és május végéig a vásárlásaik után járó bizalompontjaikat ajánlják fel a mentőknek.

Az utóbbi időszak minden eddiginél nagyobb terhet rótt a kereskedelemben dolgozókra, akik a lakosság ellátását biztosítják. Náluk talán csak az egészségügyben szolgálatot teljesítőkre hárul most nagyobb feladat, akik saját egészségük kockáztatásával igyekeznek megfékezni a járványt. Ők azok, akik most nem maradhatnak biztonságban otthon, nem mehetnek el szabadságra, mert el kell látniuk a betegeket, a kezelésre szoruló koronavírus-fertőzötteket.

Az Országos Mentőszolgálatnak kiemelt szerepe van a fertőzöttek ellátásában, hiszen ők mennek ki a gyanús esetekhez és ők szállítják kórházba azokat, akiknek orvosi segítségre van szükségük. Munkájuk fontosságához eddig sem fért kétség, a mostani rendkívüli helyzet pedig még inkább rávilágít erre. Az Auchan Magyarország a felelősségteljes munkájukat kívánja támogatni, és ebbe a vásárlóit is szeretné bevonni.

Az Auchan friss gyümölcsöt szállít az ország hét regionális mentőközpontjába és két budapesti mentőállomásra, hogy ezzel is hozzájáruljon a mentősök vitamindús táplálkozásához, ami az immunrendszer megfelelő működését is segíti. Emellett 10 millió bizalompontot töltenek fel kártyákra, ez ötmillió levásárolható forintot jelent, amit szintén átadnak az Országos Mentőszolgálatnak, hogy kioszthassák azok között a bajtársaik között, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Az akció ideje alatt minden Auchan Bizalomkártya tulajdonos is segítheti a mentők munkáját. Ehhez csupán a hűségprogram online felületére kell belépni, ahol a vásárlások során gyűjtött bizalompontokat fel lehet ajánlani az Országos Mentőszolgálatnak.

„A járvány elleni küzdelemben ott vagyunk a frontvonalban – mondja dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. – Minden segítség jól jön, hiszen a mentésben étkezésre és pihenésre sem mindig jut idő. Sokat jelent minden gesztus, örülünk a vitamindús gyümölcsöknek és a levásárolható pontoknak is. Ez is hozzájárul, hogy minden nap újult erővel folytassuk a munkánkat.”            

 „Az elmúlt hetekben láttuk, milyen megfeszített munkát végeztek a munkatársaink, hogy biztosítsuk a lakosság ellátását. Kollégáimmal együtt átérezzük, hogy milyen veszélynek és terhelésnek vannak kitéve az egészségügyben, például a Mentőszolgálatnál dolgozók. Az Auchan cégkultúrájában nagyon erősen jelen van a szolidaritás, ezzel az adományozási akcióval ezt szeretnénk kifejezni a mentősök iránt. Bízom benne, hogy vásárlóink is csatlakoznak hozzánk” – mondja Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS