Felsőoktatásban tanulók lendíthetik előre az agrárinnovációt

2022. 03. 10., 11:12

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara NAK TechLab programja idén is megszervezi egyetemistákat megszólító eseményét, egy 24 órás innovációs ötletverseny keretében. A NAK TechLab Hackathon elnevezésű versenyre felsőoktatásban tanuló fiatalok megoldási ötleteit várják az agráriumban fellelhető kihívásokra.

Az agrárium, illetve az agrár karrierút népszerűsítését tűzte ki célul a NAK TechLab egyetemi ötletversenye, melyet – a Design Terminal szakmai támogatásával – 2022. május 6-7-én rendeznek meg. A verseny a különböző területeken tanuló diákokat átfogó módon szólítja meg, hiszen nem csak az agrár szakokon tanulókat várja; bármely felsőoktatásban tanuló hallgató jelentkezhet rá.

„Úgy tartják rólunk, magyarokról, hogy kreativitás, az újra való nyitottság és vállalkozói szellem jellemez bennünket – amire büszkék is vagyunk. A NAK TechLab program keretében kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalok megszólítására, hiszen a fiatal generáció az, mely új lendületet, fejlődést hozhat az agráriumba. A verseny során nyújtott agrárszakmai mentorálás pedig egyedülálló lehetőség a projektek fejlődése szempontjából”emeli ki a verseny kapcsán Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

A hallgatói csapatok a hazai agrárium égető kihívásaira dolgozhatnak ki innovatív megoldásokat. Így például a precíziós növénytermesztésbe beilleszthető digitális megoldásokat, melyek segítik a termelők hatékonyságát, ezen túlmenően a munkaerőhiányra, vagy az állattenyésztés területén az energia-felhasználás, illetve a takarmány-felhasználás optimalizálására hozott ötleteket is várnak, de a gazdálkodókat egyre inkább érintő fenntarthatósági témakörben is lehet jelentkezni.

A versenyre 2-4 fős csapatok jelentkezését várják. A versenyt online elődöntő előzi meg, az itt legjobbnak ítélt csapatok a 24 órás versenybe kerülnek, ahol üzlet- és termékfejlesztési, valamint agrárszakmai mentorok segítségével tökéletesíthetik ötleteiket. A fiatalok a verseny másnapján – prezentáció keretében – szakmai zsűrinek mutatják be a kidolgozott koncepciókat. A legjobb csapat értékes nyereményekben részesül, valamint különdíjak is kiosztásra kerülnek; nagy összegű repülőjegy-utalvány, elektronikai termékek vásárlására szóló utalvány, konferencia-belépő, gyárlátogatás, illetve további, szakmai jellegű díjak.

A verseny kapcsán a szervezők 2022. március 30-án online tájékoztató eseményt tartanak, ahol a legfontosabb információkat is megosztják, illetve az érdeklődő hallgatók feltehetik kérdéseiket.

Az online tájékoztató eseményre regisztrálni IDE KATTINTVA lehet.

További részletek és jelentkezés: www.naktechlab.hu/hackathon2022

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS