Egyre több kkv-nak okoz nehézséget az alapanyaghiány

2021. 11. 26., 13:43

Új akadályokkal kell szembenézniük a kkv-knak, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, harmadik negyedéves eredményeiből. Tavaly a járvány közvetlen következményeként a kereslethiány okozott nehézségeket, mostanra viszont az anyaghiány jelent kihívást a kereslet intenzív visszatérése és a kiüresedő készletek miatt.

Az előző negyedév óta másfélszeresére nőtt azoknak a cégeknek az aránya, akiknek nehézségeket okoz az anyaghiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, harmadik negyedéves eredményeiből, amely a hazai a mikro-, kis- és középvállalkozások várakozásait vizsgálja. Míg a második negyedévben a cégek 13 százalékának okozott gondot az alapanyaghiány, ez a harmadik negyedévben már 20 százalékra ugrott. Ezzel párhuzamosan a kereslethiány az előző negyedévben a kkv-k 22 százalékának jelentett problémát, ám most már csak 14 százalékuknak. A legjelentősebb hátráltató tényező még mindig a munkaerőhiány (34 százalék), azonban a legjelentősebb változás az anyaghiány kapcsán történt. „A járvány kitörése után a cégek többsége a kereslet tartós csökkenésére számított, ezért a veszteségek minimalizálása érdekében leépítette készleteit. A kereslet viszont a vártnál sokkal gyorsabban tért vissza, így a hirtelen megnövekedő igényekkel most sok cég nem tud lépést tartani” – magyarázta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetőjeaz eredményeket.

A kihívások ellenére egyelőre jobban teljesítenek a cégek: 60 százalékuk már elérte vagy meg is haladta a járvány előtti működési szintjét. Ez másfélszeres növekedést jelent az előző negyedévhez képest, amikor még a vállalkozások 37 százaléka mondhatta csak el ugyanezt magáról.  

Nehéz helyzetben a szolgáltatók

A szektorok tekintetében az ipari, építőipari cégek tudtak regenerálódni a leggyorsabban, esetükben már 70 százalék elérte vagy meg is haladta a járvány előtti teljesítményét. A szolgáltatókat ennél jobban megviselte az utóbbi másfél év. A korlátozások hatásai még most is láthatók: a szektorban a vállalkozások alig több mint felének (56%) sikerült csak újra elérni a vírus kitörésekor fennálló működési szintet, amit a járványhelyzet súlyosbodásával járó esetleges szigorítások tovább nehezíthetnek.

Méret tekintetében elmondható, hogy a nagyobb cégek könnyebben vették az akadályokat. A középvállalkozások 73 százaléka már elérte vagy meg is haladta a járvány előtti teljesítményét, míg a kisvállalkozások körében 61 százalék, a mikrocégeknél pedig 57 százalék ez az arány.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS