Díjmentesen érhető el az aszály-monitoring hálózat online felülete

2019. 05. 07., 09:30

Az aszálymonitoring-hálózat a vízügyi ágazat által létrehozott újszerű, komplex vízhiány-előrejelző rendszer, amely májustól mindenki számára elérhető nyílt, ingyenes internetes felületen. Az éles indulás előtti tesztelésben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is közreműködött.

Az aszály kockázata nagy, különösképpen a klímaváltozás miatt, a vízhiányos időszakban mesterséges vízpótlással az aszály azonban még elkerülhető – olvasható az Agrárkamara közleményében.

Általánosságban éves szinten az aszálykár 40 milliárd forintra tehető, azonban az aszály miatt 2015-ben mintegy 400 milliárd forint kár keletkezett a mezőgazdaságban.

A gazdálkodók idén már 60 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt. Ez év márciusában nem árvízzel és belvízzel küzdöttek, hanem a vízhiánnyal, ezért akik tudták, üzembe helyezték öntözőberendezéseiket.

A vízügyi ágazat mindezért olyan megelőző módszert – az aszálymonitoring-rendszert – dolgozott ki, amely időben jelzi az agrárium számára, hogy mikor kell vizet juttatni egy adott területre, mielőtt a növények szárazság okozta stresszhatást szenvednének. A komplex vízhiány-előrejelző rendszer májustól mindenki számára elérhető egy nyílt, ingyenes internetes felületen.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a KITE Zrt. együttműködésében 2016-ban kezdte el kiépíteni a rendszert. Már közel 50 megfigyelőállomást helyeztek üzembe a leginkább vízhiányos alföldi területeken. A közeljövőben megközelítőleg 150 állomásból álló hálózat fedi le az ország teljes területét, és interpolálja az adatokat a köztes területekre.

Az állomások számának folyamatos növelésével az egész ország területére kiterjedő hálózat kialakítása a cél, mind a központi, mind a magán-mérőállomások tekintetében. A mérőállomások a talajt, illetve a növényzetet ért hatásokat mérik. A monitoringpontokon a meteorológiai alapparaméterek (csapadék, páratartalom, léghőmérséklet, relatív légnedvesség és levélfelület-nedvesség) mellett hat szinten (10, 20, 30, 45, 60, 75 cm mélységben) történik naponta talajnedvesség- és hőmérsékletmérés.

A szenzorok segítségével a talajnedvesség pontosan meghatározható, továbbá a beszivárgást akadályozó tényezők (pl. fagyott talaj) is azonosíthatók. A talaj alsó rétegeiben elhelyezett mérőeszközök a talajvízszint emelkedését is jelzik.

Az aszálymonitoring-hálózat szöveges kiértékelését elvégzik, és közzéteszik a Vízháztartási tájékoztatóban. A tájékoztató rendszeresen elérhető az OVF honlapján, valamint a NAK megyei szervezeteinél is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS