Csúcstechnológiás présutcában dolgoznak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

Csúcstechnológiás présutcában dolgoznak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában
2022. 11. 23., 20:16

Megkezdődött a termelés a kecskeméti Mercedes-Benz gyár mintegy 23 ezer négyzetméteres új présüzemében, amely helyben készült alkatrészekkel látja el mind a Magyarországon készülő kompakt gépjárműveket, mind pedig a vállalat globális termelési hálózatának gyárait.

A 2020-ban bejelentett beruházás az eredeti terveknek megfelelően, két év leforgása alatt valósult meg. A 23 ezer négyzetméteren megvalósult új présüzem hozzájárul a kecskeméti gyár termelési rendszerének rugalmasságához, ezzel is stabil foglalkoztatást és hosszú távú tervezhetőséget biztosítva a vállalat jelenlegi, illetve jövőbeli munkatársai számára.

„Vállalatunk folyamatosan fejleszti magyarországi gyárát. A most átadott új présüzem nemcsak ennek a bizonyítéka, hanem a kecskeméti csapat nagyszerű teljesítményét is igazolja, amellyel ez a közösség kiérdemelte a vállalat bizalmát. Ugyanakkor a gyár stabil és rendkívül vonzó munkáltatói szerepe is tovább erősödik a beruházással” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A kecskeméti gyár második présüzemében olyan, csúcstechnológiás Servo présutca került kialakításra, amely biztosítja a présszerszámok telephelyek közötti cserélhetőségét, rugalmassá téve ezzel a termelést: a megrendeléstől a termelésen és a logisztikai folyamatokon át a karosszériaüzemnek való kiszállításig, minden folyamat elektronikus úton kerül rögzítésre és továbbításra.

A borító karosszériaelemeket előállító Servo présutca és az új, vagy átalakított présszerszámok teszteléséhez szükséges Servo próbaprés mellett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár új présüzemében egy lézer lemezvágó gépsor is helyet kap, amely feleslegessé teszi az eddig használt nagy vágószerszámok előállítását, mindezzel pedig hozzájárul a hatékonyabb termeléshez és a rugalmasabb gyártáshoz.

A gyárban készülő kompakt gépjárművek a jövőben még a jelenleginél is nagyobb arányban állnak majd olyan alkatrészekből, amelyek kizárólag helyben készülnek. A présüzem ugyanakkor világszerte is növeli a „Made in Kecskemét” alkatrészek számát, hiszen a legkülönbözőbb préselt acél- és alumínium alkatrészekkel fogja ellátni a Mercedes-Benz globális termelési hálózatát is. Ezek az alapanyagok tökéletesen megfelelnek a márka járműveinek aktuális és következő generációjával szemben támasztott követelményeknek is, mind a formatervezés, mind a biztonság, a tömeg vagy a minőség tekintetében.

A működés során a vállalat nagy jelentőséget tulajdonít a fenntarthatóságnak: a gyártási folyamatok során keletkező alumíniumhulladékot csaknem 100 százalékban újrahasznosítják. Az újrahasznosítás energiaigénye csupán huszada a könnyűfém újragyártásához szükséges energiamennyiségnek és ez jelentősen hozzájárul a kecskeméti gyár már jelenleg is szén-dioxid semleges termeléséhez.

Mindemellett a Mercedes-Benz jelenlegi beruházási terve részeként egy több mint 1 milliárd euró értékű befektetéssel készíti fel gyárát a jövőbeli feladatokra, és ennek során épít a teljes mértékben megújuló energiaforrásokra. E beruházás ugyanakkor egyértelmű jele annak is, hogy a vállalat elkötelezett Kecskemét és a régió foglalkoztatásának biztosítása mellett.

A fotón Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója és Schvéder Péter, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. présüzemének vezetője a gyár két kollégájával elindítja a termelést az új présüzemben.

(Fotó: Mercedes-Benz)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-05 16:13:00
A háborúban álló szomszédos ország egyik automatizálással foglalkozó vállalata saját fejlesztésű megoldást kínál a termőföldek aknamentesítésére. Sok korábbi hadszínteret újra gazdálkodásra alkalmassá tehetnek a robottraktorok.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS