Az üzleti sikerek voltak a fókuszban a FIVOSZ miskolci rendezvényén

2018. 11. 22., 16:00

Jól prosperáló családi vállalkozásoknál is gondot jelenthet a generációváltás, ezért a problémamegoldással időben kell foglalkozni – hangzott el a Fiatal Vállalkozók Hete miskolci rendezvényén.

A Creppy PalacsintaHáz adott otthont az idei FIVOSZ - Fiatal Vállalkozók Hete nyitó napjának Miskolcon – számolt be a sikeres rendezvényről a szervező, Oszlánczi Réka. A Creppy PalacsintaHáz vezetőjét, a Creppy márka tulajdonosát, aki egyben a FIVOSZ Észak-magyarországi regionális elnöke, sokan kérdezték a cég legújabb sikeréről.

Ahogy arról az Üzletem már beszámolt: a világ legígéretesebb franchise koncepciói közé választották a Creppy franchise rendszerét. Így részt vehetnek a Nemzetközi Franchise Szövetség 2019-es kongresszusán Las Vegasban. A Creppy lehetőséget kap, hogy bemutatkozzon a rendezvényen jelen lévő giga franchise hálózatok képviselői, világviszonylatban fajsúlyos befektetők és üzletemberek előtt.

Oszlánczi Réka az Üzletemnek azt mondta, hogy ez az üzleti siker nem csak a magyarországi, hanem a régiós fejlődésükre is nagy hatással lesz, máris gőzerővel készülnek a februári megmérettetésre.

A Fiatal Vállalkozók Hete miskolci nyitányán szóba kerültek más sikertörténetek is. Ugyanakkor beszéltek azokról a gondokról, amelyek ma egyre jobban előtérbe kerülnek a fiatal vállalkozók cégeinél is.

Inotay Petra, a FIVOSZ Alapítvány kuratóriumi elnöke meghatározónak nevezte a családi vállalkozások generációs problémáját. A FIVOSZ az idei, családok éve rendezvények kiemelt partnere. Szinte valamennyi rendezvényükön hangsúlyosan szólnak erről: sok családi vállalkozás előd-utód beszélgetésében lehetett megismerkedni a jó példák mellett a nehézségekkel is. Inotay Petra szerint a prosperáló családi cégeknek is időben kell végiggondolniuk, hogy ki, milyen módon vigye tovább a bizniszt.

Lakatos Gergelynek, a Panyolai Szilvórium Zrt. elnök-vezérigazgatójának cégbemutatója arra volt remek példa, hogy fiatalon is el lehet érni nemzetközi sikereket, és eredményesen lehet márkát építeni.

Pető Ágnes, az Input program területi koordinátora és Tajthy Krisztina, a BNL Start CEO-ja a startup vállalkozások fontosságáról és régiós lehetőségeiről tartott előadást.

Szeghő Kornélia a Cashflow üzleti oktató társasjátékot mutatta be. Ebben a játékban nem a másik csődbe juttatása a cél, hanem a befektetés alapjaira, a vagyont felépített emberek gondolkodásmódjára tanítanak. És arra is, hogy milyen eszközökkel teremthető win-win szituáció.

Utóbbi jellemzi egyébként a FIVOSZ immár 42 ezer fős tagságát. A Fiatal Vállalkozók Hete rendezvényei alatt is több konkrét üzletet kötöttek. Miskolcon is hasznosnak bizonyult a networking, amelyet a CreppyHázban stílusosan palacsintás vacsorával kötöttek össze.

Sz. Cs.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025. 07. 14., 18:25
Már akadt vállalkozás, amely élt a július elején megnyílt lehetőséggel és sikeresen lekerült az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról, így mentesülve a listával járó súlyos szankciók alól.
2025-07-13 21:30:00
Az EPR alá tartozó gyártóknak, illetve első belföldi forgalomba hozóknak 2025. július 20-ig kell teljesíteniük az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren keresztül – hívja fel a figyelmet a MOHU.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS