Az ürgék megfigyelésében, tanösvények felújításában, valamint madárfigyelő les építésében segíti a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot a Bridgestone.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Magyarország leggazdagabb élővilágú nemzeti parkjainak egyike. A park több mint 600 négyzetkilométeren terül el, 5 megyét érint.
A nemzeti park azért bír kiemelt fontossággal környezetvédelmi szempontból, mert területe 8 tájvédelmi körzetet foglal magába, amelyeken több mint 300 forrás és 200 barlang található, számos állat- és növényfaj pedig csak itt él Magyarországon.
„Budapest közelsége miatt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság 17 tanösvényét évente több százezer kiránduló és túrázó keresi fel. Éppen ezért különösen fontos, hogy számukra kulturált módon tudjuk bemutatni a terület természeti értékeit, eközben ugyanakkor védeni tudjuk a veszélyeztetett állatfajok élőhelyét” – fogalmazott Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója.
„A környezetet a lakosság szemléletmódjának alakításával, megváltoztatásával védhetjük a leghatékonyabban. A Bridgestone támogatása pont ebben, illetve a munkánk elvégzésében nélkülözhetetlen mobilitásban segít minket” – tette hozzá.
A Bridgestone támogatásából Naszályon, a Ferencmajori Madárvártán megépítettek egy speciális detektívüveges madármegfigyelő lest gyermekek, érdeklődők és természetfotósok számára, valamint kültéri asztal szigeteket alakítottak ki. A támogatással segítik Neszmélyen a gombáspusztai ürge élőhelykezelési program megvalósítását. Az Igazgatóság szakemberei monitoring rendszert építenek ki a védett ürgefajok megfigyeléséhez, illetve a megfelelő mezőgazdasági munkák elvégzésével gondozzák, karbantartják az állatok folyamatosan visszaszoruló élőhelyét. A vállalat 28 abroncsot is biztosít a park személy- és terepjáró autóira.
„A Bridgestone, mint felelős gyártóvállalat számára kiemelten fontos, hogy tevékenységét a lehető legkisebb környezeti hatással valósítsa meg. A környezettudatos-gyártás mellett vállalatunk azon szervezeteket is aktívan segíti anyagiakkal és termékeivel, amelyeknek hivatása a környezeti és a természeti értékek védelme, megőrzése” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.
A vállalat tavaly indította útjára GreenStone elnevezésű környezetvédelmi programját, amely nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre és a természeti értékek megóvására. A kezdeményezés keretében a tatabányai abroncsgyár munkatársai minden évben részt vesznek környezetvédelmi akciókban. Tavaly a TeSzedd! mozgalom keretében hulladékot gyűjtöttek, idén pedig a Gerecsei Tájvédelmi Körzetben végeztek élőhelykezelési feladatokat.
Arról van szó, hogy a feleségem a fejébe vette, hogy nemcsak a saját, hanem az én bélflórám egyensúlyát is helyreállítja.
A zónaolvadék-csapdát szállító hajó a Duna romániai szakaszán halad Magyarország felé, az érkezését egy-két héten belül várjuk – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.