Az AutoWallis csoport értékesítheti a Jaguar Land Rovert Magyarországon

2019. 11. 18., 18:30

Ezúttal Magyarországon nyerte el a Jaguar Land Rover járművek és alkatrészek exkluzív importőri jogát az AutoWallis Nyrt. leányvállalata, a Wallis Automotive Europe (WAE Kft.) – közölte az AutoWallis hétfőn.

A nemzetközi pályázat eredménye alapján 2020 áprilisában kezdi meg a magyar piacon a Jaguár és a Land Rover értékesítését a Wallis Automotive Europe, amely így kilenc országban lesz jelen a két patinás márkával.

Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közleményben kifejtette: számításaik szerint a Jaguar Land Rover magyar piacának potenciális mérete közel akkora, mint a másik nyolc ország együtt, ahol 2018-ban összesen 1577 darab autót adtak el. Ezzel a lépéssel a csoport tovább erősíti piaci pozícióját a közép- és délkelet-európai régióban.

Az akvizíció jól illeszkedik az AutoWallis tavasszal meghirdetett stratégiájába, melyben 2024-ig organikus növekedéssel a pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) négyszereződésével, a tavalyi 65,5 milliárd forintos árbevétel duplázódásával, míg akvizíciókkal ennél is nagyobb növekedéssel számolnak.

A megállapodás alapján jövő áprilisig még a holland székhelyű AutoBinck csoport képviseli a magyar piacon a Jaguar Land Rovert.

A WAE a Jaguar és Land Rover mellett a japán Isuzut képviseli Magyarországon, míg a dél-koreai Ssangyongot Csehországban, Romániában és Szlovákiában. Az AutoWallis csoport által Magyarországon értékesített márkák közé tartozik még a BMW, valamint a MINI és a Maserati. A csoport által 2018-ban eladott új autók száma meghaladta az 1700 darabot.

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-28 19:20:00
A digitális évtized helyzetéről szóló első jelentés átfogó képet ad arról, hogy milyen eredmények születtek a digitális átállás megvalósítása terén, és mennyire sikerült elősegíteni, hogy az Unió digitális szempontból szuverénebbé, reziliensebbé és versenyképesebbé váljon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS