Átadták a Szentkirályi 3 milliárdos, új PET-palackozó gyártósorát

Átadták a Szentkirályi 3 milliárdos, új PET-palackozó gyártósorát
2023. 06. 02., 18:42

Átadták pénteken a Szentkirályi Magyarország Kft. új, nagy teljesítményű PET-palackozó gyártósorát. A 2,8 milliárd forint értékű beruházás a vállalat ötéves fejlesztési programjának első ütemében épült meg.

A Szentkirályi Magyarország Kft. 2022-ben elindított 10 milliárd forintos fejlesztési programjának egyik kiemelt célja a körforgásos gazdaságra történő átállás. Részben a beruházásnak is köszönhetően a cég jövőre újra Magyarországon tudja palackozni a Pepsi termékeket, amelyek palackozását 2015-ben kivezettek az országból.

Az ünnepélyes átadón Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az ötéves fejlesztési program megerősíti a cég piaci pozícióját, eközben a vállalatcsoport nagyban épít a nemzeti adottságokra is. Hangoztatta: a cégcsoport számíthat arra, hogy a kormánynak még a válságos időkben is „mindig lesz ereje támogatni a bajnokcégeket”.

Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország Kft. társtulajdonosa és elnöke arról beszélt, hogy a Szentkirályi ereje bizonyítja: a brand, a márka minden válságot túlél. Elmondása szerint a vállalat termékei iránt folyamatosan nő a kereslet, és a most átadott új gyártósornak köszönhetően hosszú távon biztosított lesz az igények kielégítése. Jelezte: további bővítéseket készítenek elő, hogy megerősítsék a Szentkirályit stratégiailag is fontos nemzeti vállalatként.

A Szentkirályi Magyarország Kft. elődjét, a Szentkirályi Kft.-t 2003-ban alapították, azóta Balogh Levente ügyvezető, tulajdonos irányította. A cég a minőségi termékek elkötelezett gyártójaként folyamatosan fejleszti és bővíti gyártókapacitását. Már 2005-ben és 2007-ben új PET-palackozó gépsorokat üzemeltek be, 2010-ben pedig új raktárbázis épült. 2012-ben egy nagy kapacitású előforma-gépet állítottak munkába, majd a vízkezelő technológia is megújult. Az olasz Pasquale családdal közös beruházás során 2018-ban üzemcsarnok épült, amelyben modern gyártósort és egyéb kiszolgáló berendezéseket helyeztek üzembe.

A Szentkirályi Magyarország Kft.-t 2019-ben hozta létre Balogh Levente és a Pasquale család. Az ügyletre azt követően került sor, hogy közösen felvásárolták a PepsiCo magyarországi érdekeltségeit, ezzel a PepsiCo üdítők és élelmiszertermékek kizárólagos magyarországi forgalmazóivá és a franchise jogok birtokosává váltak.

A Szentkirályi Magyarország Kft.-nek csaknem 600 munkavállalója van. A cég két magyarországi üzemmel rendelkezik, 24 márka tartozik hozzá.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Szentkirályi Magyarország Kft. 2022-es nettó árbevétele 26,4 milliárd forint volt, egy évvel korábban 21,6 milliárd forint. A társaság tavalyi adózott eredménye 733 millió forint volt, míg 2021-ben 2,4 milliárd forint nyereséggel zárt. (MTI)

A képen Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország Kft. társtulajdonosa és elnöke, Alessandro Pasquale társtulajdonos és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

(Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS