A világ negyedik legnagyobb autós cége hoz gyártást Szentgotthárdra

2021. 02. 26., 16:45

A világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis-csoport Magyarországra, Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.

Ez azt jelenti, hogy Szentgotthárd fontos szerepet kap az újonnan létrejött Stellantis-csoport új hibrid stratégiájában, hiszen az 1,6 literes benzinmotorokat hibridautókba szerelik majd – mondta Szijjártó Péter.

Szentgotthárdon évi 200 ezer 1,6 literes benzinmotort fognak gyártani, ezzel a mostani évi 390 ezres 1,2 literes benzinmotor-gyártással együtt 590 ezerre bővül a gyár évi kapacitása. A sorozatgyártás 2023 első felében indul, az 50 százalékos kapacitásbővítés jelentős létszámnövekedést hoz majd a jelenlegi 800 munkavállaló mellett.

Szijjártó Péter elmondta, a több tízmillió eurós beruházáshoz a kormány egyedi döntés alapján készpénz- és képzési támogatást nyújt, a részletekről a Stellantis-csoporttal tárgyalnak.

A Stellantis az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles és a francia PSA autóipari konszern egyesülésével jött létre januárban. Szijjártó Péter felidézte, hogy Párizsban tárgyalt a vállalatok vezetőivel annak érdekében, hogy a szentgotthárdi motorgyár jövője megmaradjon az új cégcsoportban.

A külgazdasági és külügyminiszter felidézte, hogy a Stellantis-csoportnak több mint 30 országban vannak gyárai, világszerte 400 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, 14 autómárkát gyártanak, a fenntartható mobilitás szempontjából pedig a világelső pozíciót célozzák meg.

Szijjátó Péter kitért arra, hogy a tavalyi év a világgazdaság szempontjából kedvezőtlen hírekről szólt, egyebek közt a közvetlen külföldi befektetések 42 százalékkal estek vissza globálisan. Ennek ellenére tavaly a magyar export 100 milliárd euró felett alakult, és 140 százalékkal nőttek a külföldi beruházások Magyarországon.

Mindez azt mutatja, hogy a beruházásösztönzőre, a tömeges munkanélküliség kialakulásának megelőzésére fókuszáló magyar gazdaságpolitika helyes, nem szociális, hanem beruházási alapon kell állami támogatásokat biztosítani a gazdaság számára, még a válságos időszakban is. Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé fog tartozni, és ebben nagy szerepe van a magyar autóiparnak is.

V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) szerint a Stellantis-beruházással Szentgotthárd feliratkozott a zöld ipar, a zöld közlekedés térképére. A hibrid autókba is szerelhető motorok gyártása évtizedekre jelent majd munkát a gyár dolgozóinak.

Mesics Olívia, a szentgotthárdi Opel motorgyár igazgatója videóüzenetben hangsúlyozta, hogy a vállalatcsoport a mellettük szóló döntésében értékelte a gyár és a munkavállalók korábbi munkáját is. Azt, hogy képesek kiváló minőségben, megfelelő költségszinten dolgozni. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS