A világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéjén a vizsla

2021. 09. 08., 13:00

Szeptember 6-án listázta a Hungarian Vizsla Inu nevű magyar digitális pénzt az XT.COM. A kínai XT a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, napi forgalma több mint 200 milliárd forint. A vizsla így újabb milliónyi potenciális vásárló számára vált elérhetővé, kibocsátói az árfolyam komoly növekedésre számítanak.

A Hungarian Vizsla Inu magyar kriptovaluta augusztus végén jelent meg első nemzetközi kriptotőzsdéjén, a Hotbiten. A listázás eredménye az árfolyam háromszoros emelkedése lett, a sikert pedig most újabb mérföldkő követi: a kínai piac felé nyit a HVI csapata.

Szeptember 6-án az XT.COM nevű kínai kriptotőzsdén is megjelent a Hungarian Vizsla Inu. Az XT a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, napi forgalma több mint 200 milliárd forint értékű, ami háromszor nagyobb a Hotbitnél.

„Hatalmas elismerés számunkra, hogy néhány hét leforgása alatt két nemzetközi kirptotőzsde szakértői is úgy döntöttek, listázzák a vizslát. Nagy lehetőségként tekintünk arra, hogy immár a kínai XT-n is elérhetőek vagyunk, mindez hatalmas növekedési potenciált rejt magában” – mondta a Hungarian Vizsla Inu egyik alapítója, Gülsen Péter.

A legnépszerűbb magyar kriptovaluta hamarosan egy újabb nemzetközi tőzsdére is felkerül. A következő listázás az IndoEx-en várható, ami méreteiben tizenháromszor akkora forgalommal rendelkezik, mint a Hotbit és a világ Top 10 kriptótőzsdéjébe jutásáért versenyez.

Napi forgalma több mint 700 milliárd forintnyi, ami 1000 token helyett alig 70 listázott valuta közt oszlik el. Itt Vizsla Token (HVI)-BTC (Bitcoin) és HVI-USDT (Dollár kriptó) párokkal lehet majd kereskedni szeptember 20-tól.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS