A menedzserek nemzetgazdasági szerepét vizsgálják a kutatók

2022. 11. 02., 12:21

Az NKFIH 2022. évi Élvonal – Kutatási Kiválósági Programja keretében 280 millió forinttal támogatja az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) ötéves projektjét, amelynek célja a menedzserek piacának elemzése. Koren Miklós, a Ctudományos főmunkatársa vezetésével a kutatók a magyar és a német gazdaság elmúlt évtizedeinek adatain keresztül vizsgálják, hogy a vállalatvezetők piacának hatékony működése hogyan segíti a nemzetgazdasági szintű fejlődést.

„Egyes vállalatok sokkal sikeresebbek, mint mások. Ezek a különbségek országok között még nagyobbak: egy tipikus német vállalat jóval hatékonyabban működik, mint egy magyar. A vállalati siker egyik magyarázata a jobb menedzsmentben rejlik. A jobban vezetett vállalatokban a célok elérését minden területen rendszeresen mérik, és a dolgozók, vezetők ösztönzését szorosan ezen célokhoz kötik” – foglalja össze Koren Miklós.

A projekt keretében a kutatók azt vizsgálják, hogy a jobb menedzserek mennyivel járulnak hozzá a jobb gazdasági teljesítményhez országos szinten. A vállalatvezetők piacának tanulmányozása céljából három számszerűsíthető elméletet tesztelnek az elmúlt 20–30 év német és magyar adatain. Vizsgálják továbbá a menedzserek és a menedzseri pozíciók számának az 1990-es évek gazdasági liberalizációját követő növekedését, a kereskedelmi gyakorlatoknak a menedzserek mozgása általi vállalatközi terjedését, valamint hogy mennyiben segítik a hazai gazdaságot a külföldi menedzserek. A kutatás célja annak bemutatása, hogy a vállalatvezetők piacának hatékony működése hogyan támogatja a nemzetgazdasági szintű fejlődést.

Az Élvonal – Kutatási Kiválósági Program lehetőséget teremt arra, hogy a tehetséges kutatók a következő öt évben olyan világszínvonalú eredményeket ígérő kutatási projekten dolgozzanak Magyarországon, amely hozzásegíti őket, hogy később sikeresen vegyenek részt az Európai Kutatási Tanács (ERC) által meghirdetett kutatási pályázatokon.

Az ELKH kutatóinak 2022. évi nyertes Élvonal projektjeiről szóló korábbi hírünk itt olvasható.

Eötvös Loránd Kutatási Hálózat

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.
2025. 07. 15., 15:20
A már működő beruházási hitel mellett július 15-től elérhető a KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.
2025-07-14 18:50:00
A július 15-től augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz palackozókat és szikvíz előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS