A festékpiac visszaállt a pandémia előtti szintre

2021. 10. 08., 19:00

Az idei első félévben a festékpiac visszatért a koronavírus-járvány előtti működéséhez, emellett a prémiumtermékek iránti fokozott vásárlói érdeklődés tartósnak bizonyul mind Lengyelországban, mind Magyarországon – értékelte a helyzetet a Śnieżka Csoport.

A Csoport árbevétele az első hat hónapban meghaladta a járvány előtti év, 2019 azonos időszakának adatait, de elmaradt a tavalyi, 2020 – a pandémia hatására kialakult „felújítási boom" alatt elért – rekordszinttől. Ugyanakkor a nyereségességét negatívan befolyásolta az alapanyagok árának erőteljes emelkedése.

Az árbevétel meghaladta a pandémia előtti szintet

Az idei első hat hónapban a vállalatcsoport bevételei 409,5 millió złotyt (32,29 milliárd forint) tettek ki, ez 5 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, de 24 százalékkal meghaladja a 2019 első félévi szintet. A konszolidált bevétel több mint kétharmada Lengyelországban realizálódott, a Csoport kulcsfontosságú piacán elért bevételek a folyó év első hat hónapjában 278,1 millió złotyt (21,93 milliárd forint) tettek ki – köszönhetően többek között az aktív marketing és értékesítési tevékenységnek, a prémiummárkák (Magnat beltéri festékek és Vidaron faápoló termékek) bővülő eladásainak, valamint a megfelelően alakított árpolitikának.

A Társaság értékelése szerint az árbevétel alakulásában meghatározó szerepe van annak, hogy tavaly a pandémia hatására jelentős – és egyszeri – „felújítás boom" volt megfigyelhető, ami rekorderedményeket, vagyis magas bázisadatot hozott.  Az FFiL Śnieżka SA Vezetősége hangsúlyozta: mivel a tavaly májusi és júniusi rendkívüli felfutás után a dekorációs festékek és a favédelem termékei iránti kereslet visszatért a járvány előtti szintre, így a Śnieżka Csoport idei felújítási-építési szezonban elért eredményeit a világjárvány előtti, 2019-es adatokhoz kell viszonyítani.

A pandémia előtti év, 2019 első félévéhez képest a Śnieżka Csoport jobb értékesítési eredményeket ért el Lengyelországban és Ukrajnában. A bevételnövekedést segítette, hogy e piacokon a felhasználók a prémium termékeket részesítették előnyben, ugyanakkor negatív hatást jelentett a hrivnya árfolyamának gyengülése, ami rontotta az Ukrajnában elért és złotyra átszámolt bevételek értékét.

Alacsonyabb volt viszont az értékesítés Magyarországon és Fehéroroszországban. A magyar piac esetében ennek oka a Poli-Farbe kereskedelmi hálózatának átszervezése, a kínált termékek portfóliójának nagymértékű módosítása és a dekorációs termékek eladási volumenének az egész magyar piacon tapasztalt csökkenése.

A fehérorosz eredmények romlását a kedvezőtlen társadalmi-politikai környezet befolyásolta negatívan, valamint a működési modell megváltoztatása és a belarusz rubel złotyhoz viszonyított gyengülése. Bár az utóbbi negyedévekben egyértelműen csökkent a fehérorosz szegmens hozzájárulása a Csoport értékesítési bevételeihez (az első félév végére 2,1 százalékig) az ottani piacon működő Śnieżka-BelPol társaság változatlanul nyereséges.

Az emelkedő nyersanyagárak rontották a profitot

A 2020-hoz képest bekövetkezett profitcsökkenés részben ugyancsak a magas bázis következménye, emellett negatívan befolyásolta a profitabilitást a festékek és lakkok, valamint a csomagolások gyártásához szükséges alapanyagok árának korábban nem tapasztalt, jelentős – egyes esetekben –, több tíz százalékos növekedése is.

Az első félévben kedvezőtlen hatása volt az árfolyamok változásának is. A Śnieżka Csoport társaságai a gyártáshoz szükséges alapanyagokat importálják, és azokért főként euróban fizetnek. Ebből adódóan az EUR/PLN árfolyam növekedése megnövelte az alapanyag beszerzés költségeit. A Társaság szerint a jelenlegi adatok alapján nem lehet hitelesen megjósolni, hogyan alakulnak a jövőben az alap- és csomagolóanyagok árai, azok milyen változást hozhatnak magukkal.

A festékek piaca Magyarországon

A Śnieżka Csoport nemzetközi csoportosulást és az eredményeket a lengyel, magyar, ukrán és a fehérorosz piac adja ki. A Csoport adatai alapján az idei első félévben a magyar festék és faápoló készítmények piacán csökkent az eladások összvolumene, ugyanakkor a piac összértéke nem változott lényeges mértékben. Ez részben azzal magyarázható, hogy a termékek áremelkedése kiegyenlítette a mennyiségi csökkenést. A másik ok, hogy a fogyasztók elmozdultak a prémium minőségű, drágább termékek irányába.

A magyarországi festékpiac erősen koncentrált, annak 75 százalékán három nagy cég, a Poli-Farbe, a PPG Trilak és az AkzoNobel osztozik. A kisebb, néhány százalékos piaci részesedést képviselő cégek közé tartozik egyebek között a Tikkurila, a JUB, a Helios, a Meffert és a Caparol.

(Fotó: Śnieżka Csoport)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS