Egyetlen nap alatt 543 településen tízezer sorfa talált gazdára az idén negyedik alkalommal meghirdetett Településfásítási Programban. Az elmúlt három évben 46 ezer sorfát ültettek el 1500 településen. A most elérhető mennyiségre háromszoros volt a túljelentkezés.
Az agrártárca 2024 elején hirdette meg a Településfásítási Program negyedik ütemét a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez. Az önkormányzatok az előzetes regisztrációt követően február 1-től újabb tízezer sorfát igényelhettek: a tavaszi ültetési időszakra 4000 darab, míg az őszire 6000 darab sorfa volt elérhető. A rendelkezésre álló mennyiség egyetlen nap leforgása alatt elfogyott.
Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhattak, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak.
Az idei alkalommal is jutott fa minden vármegyébe. A legtöbb sikeres igénylés Somogy vármegyéből érkezett, ez 48 települést jelent. A legkisebb igénylő település a 27 lakost számláló Lendvajakabfa, míg a legnagyobb Balatonalmádi (9943 lakos) volt.
A program keretében március közepén kezdik el kiszállítani a fákat, amelyek ültetését az igénylő önkormányzatok, helyi civil szervezetek végzik. Az elültetendő 10 ezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja. Bővebb információ a www.orszagfasitas.hu oldalon érhető el.
Az agrártárca 2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdette meg a Településfásítási Programot, amelynek köszönhetően eddig már közel 1500 településen mintegy 46 ezer sorfát ültettek el. Létjogosultsága nemcsak a helyi lakosság számára kézzelfogható, hanem komoly ösztönzést jelentett az erdőtelepítési pályázatokon való részvételben is. Az ország fával borított területének növelése továbbra is az agrártárca kiemelt célkitűzései közé tartozik, amit jelez, hogy 2024-ben a Közös Agrárpolitika keretein belül az erdőtelepítési pályázatok kiemelt helyen szerepelnek. (AM Sajtóiroda)
Arról van szó, hogy a feleségem a fejébe vette, hogy nemcsak a saját, hanem az én bélflórám egyensúlyát is helyreállítja.
A zónaolvadék-csapdát szállító hajó a Duna romániai szakaszán halad Magyarország felé, az érkezését egy-két héten belül várjuk – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.