2023. november 13. – Információk, hírek vállalkozóknak

2023. 11. 13., 08:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai november közepén?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 13-án kezdődő héten.

Rászámoltak októberben az inflációra

A szeptemberi 12,2 százalék után 2023 októberében a fogyasztói árak átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – tájékoztatott a KSH.

Jegybanki magyarázat az infláció alakulásáról

„Az infláció lassulása továbbra is széles körben érzékelhető, amit a fegyelmezett monetáris politika, a kormányzat versenyt erősítő lépései, a visszafogott keresleti környezet, a bázishatások és az elmúlt évinél érdemben alacsonyabb külső költségkörnyezet együttes hatása okoz.”

Tovább gyarapodott az önkéntes pénztárak vagyona

Az ÖPOSZ várakozásai szerint idén a nyugdíjpénztárakba beérkező új megtakarítások meghaladhatják a 126 milliárd forintot a tavalyi 120 milliárdot követően, az egészségpénztári befizetések összértéke pedig 71 milliárd forint fölé nőhet a 2022-es 59,3 milliárdról.

Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a hazai szálláshelyeken

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint kétszer annyi 18 éven aluli utazott idén az őszi szünetben, mint az azt megelőző héten – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményéből.

Black Friday: 10 százalékkal kevesebb rendelést adhatnak le idén

Visszafogott, jellemzően 5–15 százalékos kedvezményeket kínáló, a korábbiaknál kisebb kampányokkal megtámogatott Black Friday-ra lehet számítani idén – teszi közzé előzetes becslését az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál.

Tömegével válhatnak meg a családi vállalkozásoktól

Egyszer minden családi vállalkozást utolér a stafétaátadás kérdése, ami Magyarországon egyre aktuálisabb téma, rengeteg céget érint a generációváltás.

Behaviour: ők lettek 2023-ban az év HR-vezetői

Negyedik alkalommal adta át a Behaviour magazin „Az év HR-vezetője” kitűntetést november 7-én. Kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában díjazták a kimagasló eredményeket elért, egyedi karrierutat bejárt HR-vezetőket.

Uniós támogatásból, új Kormányzati Adatközponttal folytatódik a közigazgatás modernizálása

A 28,813 milliárd forintból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően az új rendszer Európa egyik legbiztonságosabb adattárolását is lehetővé teszi.

Hamarosan minden gazdálkodónak kötelező lesz használnia a MobilGAZDA alkalmazást

A Magyar Államkincstár által kifejlesztett mobilGAZDA alkalmazás jelenlegi 38 500-as felhasználói köre már az év végére 50 ezer fölé bővülhet.

Fizikai védelmi gyakorlatokra készül fel a Paksi Atomerőmű

A felkészülés és a végrehajtás a megszokottól eltérő hang- és fényhatásokkal, illetve füsttel járhat.

Szondáztatni fog a telefon és a kocsi – Ivás után letilthatja a vezetést

Olyan alkalmazást fejlesztettek ki a tudósok, amivel a lehelet elemzése nélkül is tűpontosan megállapítható az alkoholfogyasztás mértéke. A gyors vizsgálatra egy okostelefon vagy egy autó fedélzeti számítógépe is képes. Utóbbi letilthatja a jármű beindítását, ami a hatóságok régi vágyát elégítené ki.

A gumiabroncsokra és a fékekre is kiterjesztenék a károsanyag-kibocsátásról szóló új uniós rendeletet

Az Európai Parlament képviselői készek, hogy tárgyalásokat kezdjenek a kormányokkal a személygépkocsik, kisteherautók, buszok és teherautók károsanyag-kibocsátásának csökkentését célzó új szabályokról.

Zöld jelzést kapott az európai digitális személyiadat-tárca

„Az európai digitális személyiadat-tárca új korszakot nyit a digitális évtized jegyében, miközben lehetővé teszi a személyes digitális dokumentumok kényelmes és biztonságos kezelését, valamint az online köz- és magánszolgáltatásokhoz való mindennapi hozzáférést.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-08 10:10:00
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak közül mutat be néhányat az RSM Hungary.
2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS