Több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a hazai szálláshelyeken

2023. 11. 10., 18:11

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint kétszer annyi 18 éven aluli utazott idén az őszi szünetben, mint az azt megelőző héten – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményéből.

Erős utazási kedvet hozott a tanítási szünet, országszerte 1 millió 48 ezer vendégéjszakát rögzítettek a szálláshelyeken. Az október 27. és november 5. közötti időszak nyertesei a vidéki szálláshelyek voltak, a vendégek háromnegyede a fővároson túli desztinációkba utazott. A legtöbben Budapestről, Pest vármegyéből és Győr-Moson-Sopron vármegyéből indultak a hazai tájak felfedezésére, de Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar vármegyéből is számos vendég választott vidéki úti célt.

A vendégek harmada Budapest felé vette az irányt ezekben a napokban. Budapest továbbra is népszerű a külföldiek körében, a vendégéjszakák 84 százalékát nemzetközi foglalások adták. Külföldről brit, olasz és német volt a legtöbb látogató, de sokan jöttek az Amerikai Egyesült Államokból és Ausztriából is.

Az adatok alapján megmutatkozott a szünidő hatása: kétszer annyi 18 éven aluli pihent valamelyik hazai szálláshelyen, mint az őszi szünet előtti héten. A szünidő első szombatja, október 28-a volt a legnépszerűbb, aznap a vendégéjszakák száma meghaladta a 140 ezret.

A belföldi és a külföldi vendégek körében is a szállodák voltak népszerűek, a foglalások közel 60 százalékát hotelekben rögzítették: minden másodikat 4 csillagos szállodákban, minden harmadikat 3 csillagosban és minden negyediket magán-és egyéb szálláshelyeken töltötték. Az adatok szerint a vendégek nagyobb részét a férfiak adták. A legtöbb férfi Győr-Pannonhalma és Budapest környékének térségben szállt meg, míg a nők aránya a Sopron-Fertő térségében volt magasabb az átlagosnál.

Tízből 8 utazó másodmagával, vagy csoportosan indult útnak. Harmaduk két éjszakát töltött a szálláshelyeken, harmaduk pedig három vagy több estére foglalt. Mind a párosan utazók, mind a 4 vagy több fővel utazók legkedveltebb desztinációi a főváros, a Balaton, a Mátra–Bükk és Budapest térsége voltak. A legtöbb egynapos kiránduló október 30-án indult útnak, ők elsősorban Budapest környékét, a fővárost és a Balatont keresték fel, de sokan voltak Tokaj és Nyíregyháza, valamint Debrecen térségében is.

Az egynapos utazók a főváros mellett Debrecen és Budakeszi attrakcióit keresték fel, de sokan választották Gödöllőt és Székesfehérvárt is kikapcsolódásuk helyszínéül.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 13:10:00
Időről-időre felmerülő kérdés, hogy a cég tagja miként felel a cég által felhalmozott tartozásért. Különösen a kft. esetén szokott előkerülni a tag felelősségének kérdése, hiszen a kft. lényege a tagok korlátozott felelőssége. Ez sem jelenti azonban, hogy a kft. tagja soha nem vonható felelősségre a cég által ki nem fizetett tartozásért – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS