2022. február 15. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 02. 15., 08:19

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Végelszámolási hullám érte el a hazai cégeket 2022 januárjában

Az előző évekhez hasonlóan 2022 januárjában is tömegesen döntöttek vállalkozók cégük megszüntetése mellett, az év első hónapjában 1762 végelszámolási eljárást tettek közzé.

700 helyen már várják a mobilkészüléküket lecserélőket

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tematikus aloldalán térképen kereshető a közel 700 regisztrált üzlet, az igénylés folyamatán pedig kisfilm vezeti végig az érdeklődőket.

„Most valóban jól megy a gumiabroncsgyártóknak”

A sovány esztendők után most valóban jól megy a gumiabroncsgyártóknak, de ez nem jelenti azt, hogy elkényelmesedhetnek – mondja Bakonyi Tamás, az Apollo Vredestein (Hungary) Sales Kft. ügyvezető igazgatója.

Jelentősen nőtt a 70 milliónál drágább ingatlanok aránya

2022 januárjában erős érdeklődés mellett 10 815 darab ingatlantranzakció realizálódott a Duna House becslése szerint.

Százezernél több család igényelte eddig az otthonfelújítási támogatást

Több mint százezer család igényelte otthona felújításához a vissza nem térítendő állami támogatást – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn Facebook-oldalán.

A sikeres vállalkozásokhoz már elengedhetetlen a webes jelenlét

A sikeres vállalkozáshoz elengedhetetlen a webes jelenlét: 10-ből 9 cég megtalálható valamilyen formában online derül ki a K&H felméréséből.

Üzleti dilemmák a hazai családi borászatok életében

Szétválaszthatatlanul összefonódik a család és a vállalkozás dimenziója a hazai családi borászatok esetében – derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem legfrissebb kutatásából.

Építőipar: 5–6 százalékos növekedésre számít az ÉVOSZ 2022-ben

A rendelésállományt és a cégek véleményét figyelembe véve az építőipar 2022-ben tovább tud növekedni, a termelés volumene várhatóan 5–6 százalékkal haladja majd meg a tavalyi szintet – prognosztizálja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Paks II: indul az olvadékcsapda gyártási engedélyezése

Újabb hosszú gyártási idejű berendezés dokumentációjának összeállítását fejezték be a Paks II. szakemberei.

Tavaly is aktív szerepet vállalt a CIB Bank a magyar vállalkozások finanszírozásában

A kiskereskedelemben működő vállalkozások bizonyultak a legaktívabbnak a Széchenyi Kártya Újraindítási Programban a CIB Bank tapasztalatai szerint. 

Bankokat, biztosítókat vár a BÉT-re az MNB

Ajánlást adott ki az MNB a magyarországi bankok és biztosítók Budapesti Értéktőzsdén való bevezetésének ösztönzésére.

Stabil kilátások a biztosítói piacon a mega tranzakciók után

A korábbi rekordévekhez képest 2021-ben a biztosítási piacon az M&A-tevékenység a közép- és kelet-európai régióban lecsillapodott. Bár 2020-ban a COVID-19 világjárvány a jelek szerint nem volt közvetlen hatással a régióbeli tranzakciók szintjére, 2021-ben a biztosítási M&A-tevékenység alábbhagyott, ami a lezárt tranzakciók alacsonyabb számában nyilvánult meg.

Külföldi hagyaték esetén ki dönt az öröklésről?

Viszonylag gyakran előfordul, hogy az elhunyt személy hagyatékában külföldi vagyontárgy is található. Ilyen esetben gyakran felmerül a kérdés, hogy miként tudja megszerezni a belföldi örökös a külföldi hagyatékot. Ki dönt a külföldi hagyaték sorsáról és milyen jogszabályok alapján? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Takács Márton lett a Moore Global turisztikai szektorvezetője

Takács Mártont, a Moore Hungary Hotel és Turizmus tanácsadási üzletágának vezetőjét nevezték ki a Moore Global újonnan megalakult Hotel és Turizmus munkacsoportjának élére.

Fachs Anita: Ösztöndíjas programozóképzést indít a Green Fox Academy

Az egyik legkeresettebb programozási nyelv iránt érdeklődőknek nyújt térítésmentes képzési lehetőséget a szuperintenzív IT kurzusokat Magyarországon meghonosító Green Fox Academy.

Ez a bor több mint furmint

A megszokott, fejünkben, ízlelőbimbóink emlékezetében élő borképleteken túlmutató élményt ad ez a bor. Egy kicsit újra tanítja, mi is az a bor.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS