2021. december 10. – Információk, hírek vállalkozóknak

2021. 12. 10., 07:50

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Élő kapcsolat a közösséggel

Jelen lenni a mindennapokban, segítséget nyújtani a pénzügyi háttér megteremtésében: az UniCredit Banknál ezzel támogatjuk ügyfeleinket. Ennek kapcsán kiemelt figyelmet fordítunk a helyi közösségekkel való kapcsolat ápolására is – ezért vesz részt a bank a tehetségeket elismerő Megyei Prima Díjak átadásában is.

Az árak emelkedése húzza a mezőgazdaságot

A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 2021-ben 13 százalékkal nőtt; a termelési volumen 2,3 százalékkal csökkent, az árak 16 százalékkal emelkedtek – tájékoztatott a KSH.

Okányi Attila: Értékelem a hosszú távú üzleti kapcsolatokat

Igyekszem a cég terveit és céljait olyan közeli dimenzióba helyezni, amely már személyes motivációként is működik – mondta az Üzletemnek Okányi Attila, a merXu magyarországi és romániai operációjának vezetője.

Varga Mihály: 330 milliárd forinttal tartozik az EU

Az építőipar teljesítménye az idén 10 százalékkal bővülhet, a teljes gazdaságot tekintve pedig 6-6,5 százalékos növekedés várható - mondta a pénzügyminiszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró közgyűlésén csütörtökön Budapesten.

Nagy István: példátlan összeg áll rendelkezésre az agrárium támogatására

Az idén eddig megjelent új pályázati felhívások összértéke meghaladja az 1100 milliárd forintot – közölte Nagy István agrárminiszter a Portfolio Agrárszektor konferenciáján.

Vidéki termelőket segít a biztos megélhetésben egy új pályázat

A „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése” elnevezésű pályázat vissza nem térítendő támogatást nyújt a mezőgazdasági termelőknek, hogy szálláshelyet hozzanak létre.

Családi adó-visszatérítési jogosultság: ne felejtsük el bejelenteni!

A legfontosabb tudnivalókat a BDO Magyarország gyűjtötte össze.

Személyi sérüléses károk rendezése: utat mutat az MNB

Az MNB az átlátható és az ügyfélérdeket előtérbe helyező biztosítói kárrendezés támogatására vezetői körlevelet küldött az érintett biztosítóknak arról, hogy a piaci szereplők hogyan járjanak el a nem-élet biztosítási – leggyakrabban KGFB-balesetek utáni – személyi sérüléses károsultak esetében az őket illető biztosítási járadékok egy összegű megváltásakor.

A budapesti irodaállomány 43 százaléka rendelkezik zöld minősítéssel

Folyamatosan növekszik a zöld minősítéssel rendelkező épületek aránya és az irodák kihasználtsága is a kontinentális európai irodapiacon – derül ki a CBRE kutatásából.

Budapesti álláshirdetés-toplista: szakmunka, pénzügy, IT, értékesítés

A legtöbb betöltésre váró budapesti pozíció a szakmunkás kategóriában jelent meg a Profession.hu adatbázisában: az összes feladott online álláshirdetés 15 százalékát ilyen állások tették ki idén.

Erre tart a vállalati IT 2022-ben

Míg idén másfél billió dollárt költöttek a cégek a digitális transzformációra világszerte, előrejelzések szerint jövőre 1800 milliárd, 2025-ben pedig már 2800 milliárd dollárnál állhat meg a mérleg.

Ünnepi kisokos a biztonságos online vásárláshoz

A legtöbben valószínűleg még keressük a tökéletes karácsonyi ajánlatokat, a vírushelyzet fokozódása miatt pedig egyre nagyobb arányban döntünk az online vásárlás mellett. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a webes vásárlás is tartogat veszélyeket.

Jó kezekbe kerültek az elkobzott IKEA bútorok

A pályázat útján meghirdetett IKEA bútorok egy napon belül gazdára találtak egy iskolánál és egy közhasznú szervezetnél. Összesen 21 pályázatot nyújtottak be, amelyek közül a beérkezés időpontja és a pályázati feltételek maradéktalan teljesítése alapján végül két szervezet hasznosíthatja a bútorokat.

Szociális gazdaság: cselekvési tervet terjesztett elő az Európai Bizottság

„A szociális gazdaság a helyi közösségekkel együtt és a helyi közösségekért dolgozik, és hatalmas munkahely-teremtési potenciállal rendelkezik.”

Arányos választ ad az EU a gazdasági nyomásgyakorlásra

„A nyomásgyakorlás elleni eszköz elsődleges célja az elrettentés. Ám akkor is több lehetőségünk lesz, ha cselekedni kényszerülünk.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-27 11:20:00
2023 augusztusában az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek, így 12 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Budapesten a havi drágulás „mindössze” 0,3 százalékos volt – derül ki a KSH–ingatlan.com-lakbérindex legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS