Takács Ferenc: Élmény igényes szakemberekkel dolgozni

Takács Ferenc: Élmény igényes szakemberekkel dolgozni
2021. 10. 22., 10:45

A kastélyoknál minden projekt egyedi kihívást jelent, hogy megfeleltessük a történelmi épületek adottságait a korszerű konyhák elvárásainak és a szigorú építészeti, gépészeti és közegészségügyi előírásoknak – mondta Takács Ferenc, az ASSUR Kft. cégvezető-tulajdonosa.

Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek Szövetsége interjúban mutatja be tagjait és partnereit. A kérdező: Gulyás Eszter, a Szövetség elnöke, a válaszoló: Takács Ferenc, az ASSUR Kft. cégvezető-tulajdonosa.

– Mikor kerültél kapcsolatba az MKSZ-szel?

– Már a Szállodaszövetség Kastélyszállodák szekciójának megalapításakor (2005. Corinthia Aquincum Hotel, ha jól emlékszem?) ott voltunk az alapítók között, mint társult tagok. Ebből a szekcióból „nőtt ki” később az MKSZ. Akkor még csak egy új értékesítési lehetőséget láttunk a kastélyszállodákban, azóta pedig egy különleges, szakmai, baráti társaságban vagyunk.

– Milyen terméket forgalmaz a cégetek?

– Ipari konyhákat tervezünk és kivitelezünk, valamint a konyhákhoz szükséges gépeket és berendezéseket forgalmazzuk közvetlenül a végfelhasználóknak és viszonteladóknak is. Gépbeszállítónk a Diamond cég, amely Európa legnagyobb nagykonyhai-gép nagykereskedője, valamint a Liebherr hűtőgépek is a kínálatunkban vannak.

– Készül-e külön egyedi termék a kastélyosok számára?

– A kastélyok építészeti adottságai miatt minden konyha egyedi tervezést igényel. A rozsdamentes bútorok például majdnem mindig egyedi méretvétel alapján, a helyszínre készülnek.

– Milyen különleges kihívásokkal vagy esetleg könnyedséggel jár egy kastély „udvari beszállítójának” lenni?

– A kastélyoknál minden projekt egyedi kihívást jelent, hogy megfeleltessük a történelmi épületek adottságait a korszerű konyhák elvárásainak és a szigorú építészeti, gépészeti és közegészségügyi előírásoknak. A másik oldalon pedig ott van az ember, a kastély tulajdonosa és/vagy üzemeltetője, akik szinte kivétel nélkül megszállottak, a szó legjobb értelmében. Egy elhivatott, igényes szakemberrel mindig élmény együtt dolgozni, sok segítséget kapunk és sokat lehet tanulni tőlük.

– Lenne álom projekted egy kastélyban?

– Csak egyben? Minden kastélyszállodában legyen Assur konyha!

– Kedvenc idézeted?

– Rejtő Jenőtől bármi, hiszen szinte minden élethelyzetre jut valami frappáns, humoros mondata.

– Miért tartod fontosnak a MKSZ tagságot?

– Így, sok év távlatából először is az őszinte, segítőkész emberi kapcsolatok miatt, másodszor a rengeteg szakmai tapasztalat és presztízs miatt és nem utolsó sorban az üzleti lehetőségek miatt.

– Hogyan ajánlanád magánemberként az ismerőseidnek és barátaidnak a kastélyszállodákat?

– Személyes tapasztalataim alapján mindig is ajánlottam a tagok kastélyait, főleg az egyedi romantika miatt. A napjainkban elvárható szakmai standardok mellett, minden kastélynak más stílusú az épülete, a belső berendezése, a jellege, a hangulata. Az elegancia és a „történelmi levegő” mindenhol jelen van és „megfog”. Páratlan élmény ilyen környezetben eltölteni néhány napot.

(Az interjút teljes terjedelmében közöljük Gulyás Eszter engedélyével.)

(Fotó: MKSZ)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.