Személyre szabott ajánlat jár a dolgozóknak

2023. 10. 18., 20:53

A munkavállalók ma már ritkán horgonyoznak le hosszabb ideig egy munkahelyen. A K&H HR igazgatója szerint ennek sok esetben nem a váltási szándék az oka, hanem az, ha a kollégák nem tudnak tudásban és anyagilag feljebb lépni, vagy az időközben megváltozott élethelyzetüket nem veszi figyelembe a cég. A szakember szerint ezért a dolgozók megtartásához a vállalatoknak generációkon átívelő, rugalmas fejlesztést kell nyújtaniuk.

A szakképzett munkaerő felvétele számos területen nehézséget jelent, miközben a bizonytalan gazdasági helyzet miatt a munkavállalók inkább óvatosabbak, nehezebben váltanak. Mindez azt eredményezi, hogy a cégeknek még inkább figyelniük kell a meglévő, nagy tudással és tapasztalattal bíró kollégák megtartására.

A HBLF Sokszínűségi Karta szakmai rendezvényén Medvey Leila, a K&H HR igazgatója azt mutatta be, hogyan tud a munkáltató a teljes munkavállalói életciklus során lehetőséget adni a kiteljesedésre: „A vállalkozásoknak tudatosan kell kezelniük a dolgozói állományt, hiszen az egyik legértékesebb és legnehezebben pótolható erőforrás. Meg kell érteniük, miért jut el egy dolgozó oda, hogy új helyet keres, és megoldást kell nyújtaniuk, hogy maradjanak” – mondta a szakember. „Ahogyan egy cég, úgy a munkatársak is fejlődni, növekedni akarnak. Lehetőséget kell tehát nyújtani arra, hogy ők is fejlődni tudjanak – tudásban, anyagilag, kihívásokban. Emellett a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtése rendkívül fontos, ami azonban életciklusonként, élethelyzetenként változik. Míg egy pályakezdőnél a tapasztalatszerzést, addig egy érett munkatársnál a rugalmas munkavégzést, a nyugdíjaskorúaknál pedig a nyitott, támogató légkört kell biztosítani” – hangsúlyozta a HR vezető.

A vállalati sokszínűséghez a HR-nek is alkalmazkodnia kell

Az eltérő generációkhoz és életszakaszokhoz kapcsolódó igények rendkívül széles skálán mozognak, ezért ehhez igazodóan a K&H számos különböző programot valósít meg. Így például a pályakezdők tapasztalatszerzését és fejlődését a 2006 óta futó! karrierstart program segíti, amelyben a fiatal tehetségek egy éven keresztül rotációs rendszerben járhatnak végig 4 vállalati területet. A nemek közti egyenjogúságot és a női vezetők arányának növelését a vezetői pozícióban lévő kollégáknak szóló K&H női karrieriskola támogatja, ahol a hölgy kollégák panelbeszélgetéseken és workshopokon vehetnek részt, de a bank mentorálási lehetőséget is biztosít azoknak, akik magasabb vezetői pozíció betöltését fontolgatják. A K&H kitűNŐk programsorozat pedig kifejezetten az első vezetői szerepükre készülő nők számára indult. Mindezek mellett a kisgyerekes szülők visszatérésének megkönnyítése miatt kibővült a home office lehetőség, és a nyugdíjas foglalkoztatás is aktívan megvalósul a vállalatnál.

„Mindezek alapján jól látható, hogy ha egy cég egy-egy korosztályra vagy munkavállalói körre fókuszál, az ma már messze nem elég. A kollégák kiteljesedéséhez és megfelelő motiválásához az egyéni életciklushoz és élethelyzethez alkalmazkodó rugalmas munkakörnyezettel kell kialakítania a munkáltatónak” – emelte ki Medvey Leila.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 23., 10:00
A VOSZ üdvözli a napokban közzé tett, hazai éttermeket segítő akciótervet, amely adó- és adminisztrációs teher könnyítésekkel és kedvezményes hitellel támogatja az üzleti vendéglátást. A vállalkozói szövetség vendéglátóipari szakmai közösségének első reakciói ritkán tapaszalt optimizmust mutatnak.
2026. 01. 22., 14:30
A kkv-szektor két éve tartós alkalmazkodási pályára állt, a kedvezőtlen makrofeltételek közepette a működőképesség fenntartására rendezkedtek be a vállalkozások, amelyek szerint a kiszámíthatatlanság vált az egyik legfőbb problémává saját vállalkozásuk üzletmenetét illetően – derül ki a VOSZ-tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét negyedévente mérő VOSZ Barométer friss kutatásából.
2026. 01. 22., 09:05
Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről – például laktóz- vagy gluténérzékenységről – szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal – emlékeztet az adóhivatal.
2026-01-23 18:15:00
Élénk évet zárt az ingatlanpiac és az idei sem lesz eseménytelen, tavasszal ismét intenzív kereslet fogja jellemezni a szektort. Érdemi lakásár csökkenés ugyanakkor nem valószínűsíthető, de a lakásépítések felfutásával bővülő kínálat valamelyest csillapíthatja az áremelkedés ütemét – prognosztizálja Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.
2026-01-22 19:20:00
Az orvosi eszközök fejlesztésére szakosodott Medicontur összesen 20,8 millió eurós beruházásai nyomán K+F projekttel bővíti zsámbéki központjának tevékenységét, gyártókapacitást bővít és a Gyármentő Program keretében zöld átállásra irányuló fejlesztéseket valósít meg. A projekttel 58, köztük 10 kutatás-fejlesztő munkahelyet teremt a magyar gyártó.
2026-01-22 18:05:00
A bajor tulajdonú Sano-Modern Takarmányozás Kft. tízmilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet épít a Csémen meglévő gyára mellett, így megháromszorozza az itt készülő állati táp mennyiségét. A beruházást a magyar kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette – jelentették be a létesítmény január 22-i alapkőletételén.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS