A legfontosabb tudnivalókat dr. Kisfaludy-Molnár Péter ügyvéd, a HÍD Consulting Group senior adómenedzsere foglalta össze.
A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a vállalkozások jellemzően ma már figyelemmel vannak a kölcsönügyletek polgári jogi vagy akár adózási vetületeire (például a transzferár kérdésekre a kapcsolt vállalkozások közötti kölcsön kamata esetében), ugyanakkor a legtöbben elmulasztják annak vizsgálatát, hogy az adott kölcsönügylet vajon nem minősül-e engedélyköteles pénzügyi szolgáltatásnak. Holott az irányadó jogszabályi környezet és az MNB joggyakorlata alapján egy-egy kölcsönügylet sokkal nagyobb eséllyel esik bele az engedélyköteles körbe, mint sem azt gondolnánk. Ha pedig egy vállalkozás erre az engedélyköteles területre téved, könnyen előfordulhat, hogy piacfelügyeleti eljárással és jelentős összegű bírsággal kell szembenéznie.
Arra a kérdésre, hogy pontosan mely tevékenységek tekintendőek engedélyköteles pénzügyi szolgáltatásnak, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) ad választ, és amely egyértelműen ide sorolja a hitel és pénzkölcsön nyújtását, amennyiben arra üzletszerű jelleggel kerül sor, vagyis az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett – előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló – rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység keretében valósul meg.
A törvényi fogalom meghatározás szerint e körben pénzkölcsönnyújtás a hitelező és az adós között létesített hitel- vagy kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban – kamat ellenében vagy anélkül – köteles visszafizetni. A Hpt. itt tehát nem szűkíti le a pénzkölcsönnyújtás fogalomkörét a kamattal terhelt kölcsönre, hanem az kiterjed a kamatmentes kölcsönökre is.
A pénzkölcsönnyújtások vizsgálatának, minősítésének egyik elsődleges elemét az üzletszerűség vizsgálata jelenti, azonban az alábbiakban egy ehhez szorosan kapcsolódó – és a vállalkozások életében talán leginkább releváns – másik fogalmat veszünk górcső alá, még pedig a csoportfinanszírozást, ugyanis ezt az MNB engedélye nélkül is végezhetik a pénzügyi intézménynek nem minősülő vállalkozások.
Ez azért is lényeges, mert a csoportfinanszírozásintézménye lehet az, ami biztosíthatja a vállalkozások számára a cégcsoport szintű finanszírozást úgy, hogy nem merül fel a pénzkölcsönnyújtások engedélykötelezettsége, illetőleg ezekkel összefüggésben a sokszor korántsem egyértelmű üzletszerűség megvalósulásának vizsgálata.
A Hpt. csoportfinanszírozásként az anyavállalatnak leányvállalatokkal vagy ez utóbbiak egymás közötti, likviditási vagy allokációs célú közösen végrehajtott pénzügyi műveleteit azonosítja. Azaz azon pénzügyi műveletek (a jelen témánk szempontjából is elsősorban – az MNB szerint is idesorolandó – pénzkölcsönnyújtások) tartozhatnak csak ide, amelyek az egymással anya-leányvállalati viszonyban álló vállalkozások között likviditási vagy allokációs céllal valósulnak meg.
A csoportfinanszírozás értelemszerűen nem valamennyi vállalkozás, hanem csak egy szűkebb alanyi körben értelmezhető, amelynek tekintetében anyavállalatnak azon vállalkozás minősül, amely egy másik vállalkozás működésére ellenőrző befolyást gyakorol, míg ezzel összhangban leányvállalat minden olyan vállalkozás, amelynek működésére egy másik vállalkozás ellenőrző befolyást gyakorol azzal, hogy a leányvállalat valamennyi leányvállalatát az anyavállalat leányvállalatának kell tekinteni.
A csoportfinanszírozásalanyi köre azonban nem feltétlenül csak az egymással tulajdonosi, részesedési viszonyban álló vállalkozásokat fedi le, hanem azon vállalkozások csoportját, amelyeket az ún. ellenőrző befolyás köt össze, s amelynek okán javasolt mindig esetenként vizsgálni, hogy ez a kapcsolat megállapítható-e ez érintett vállalkozások között, avagy sem.
Az ellenőrző befolyás ugyanis lehet egyrészt egy olyan meghatározó befolyás, aminek alapján a vállalkozás vagy a saját részesedése jogán, vagy más tulajdonosokkal kötött megállapodás alapján a szavazatok többségével egyedül rendelkezik, vagy tulajdonosaként jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja, avagy a tulajdonosokkal kötött szerződés (vagy a létesítő okirat rendelkezése) alapján – függetlenül a tulajdoni hányadtól, a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási jogtól – döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol.
Másrészt az ellenőrző befolyás megállapítható akkor is, ha egy személy és egy vállalkozás között olyan kapcsolat áll fenn, amelynek alapján a befolyással rendelkező személy alapjaiban képes meghatározni egy másik vállalkozás működését. Így az ellenőrző befolyást gyakorló személy dönthet a másik vállalkozás nyereségének felosztásáról, nyereségének vagy veszteségének más vállalkozáshoz való átcsoportosításáról, stratégiájáról, üzletpolitikájáról vagy értékesítési politikájáról, vagy lehetővé válik (függetlenül attól, hogy a megállapodást alapszabályban, alapító okiratban vagy más írásos szerződésben rögzítették) számára a vállalkozás irányításának más vállalkozás irányításával való összehangolása valamely közös cél érdekében, avagy a közös irányítás a vállalkozások ügyvezetésének, felügyelőbizottságának részben, de a döntésekhez szükséges többséget kitevő vagy teljesen azonos összetételén keresztül valósul meg. Végül ide sorolandó az is, ha a befolyással rendelkező személy tőkekapcsolat nélkül gyakorol jelentős befolyást egy másik vállalkozás működésére.
Amennyiben egy magánszemély és egy vállalkozás között áll fenn olyan kapcsolat, amely alapján a magánszemély fentieknek megfelelő tartalommal bíró meghatározó befolyása egyértelműen kitűnik, akkor a magánszemély esetében is fennállónak tekinthető az ellenőrző befolyás, vagyis nem kizárt, hogy egy természetes személyt is csoporttagnak tekintsünk.
Az MNB által kialakított jogértelmezés vizsgálata alapján a fentiekhez kapcsolódóan kiemelendő ugyanakkor, hogy az MNB megítélése szerint a Számviteli törvényben meghatározott kapcsolt vállalkozás fogalma bővebb, mint a Hpt. szerinti anyavállalat-leányvállalati kör, hiszen a Számviteli törvény értelmében a „közös vezetésű vállalkozás” is ide tartozik. Így például amennyiben egy vállalkozás a saját leányvállalatának nyújt pénzkölcsönt, úgy ez illeszkedik a csoportfinanszírozás fogalmi körébe, ám, ha a pénzkölcsönben részesülő vállalkozás nincs anyavállalati-leányvállalati kapcsolatban a vállalkozással (hanem pl. közös vezetésű vállalkozás), akkor a csoportfinanszírozás e tekintetben nem áll fenn. Ebből következően pedig nem kizárt az, hogy az önmagukat cégcsoportként azonosító vállalkozások egy része megfelel fenti alanyi feltételeknek és részesei lehetnek a csoportfinanszírozásnak, míg a cégcsoport más tagjai kívül esnek ezen a körön. Ez utóbbi esetkör természetesen nem zárja ki a pénzkölcsönnyújtását, ám ilyenkor még inkább körültekintően kell eljárni a pénzkölcsön feltételeinek kialakítása kapcsán.
A csoportfinanszírozás másik lényeges fogalmi eleme, az ennek keretében megvalósuló pénzügyi művelet, azaz például a pénzkölcsönnyújtás célja, ami a törvényi definíció értelmében kettős irányú lehet: likviditási vagy – 2019. december 26-a óta – allokációs célú.
Előbbi, azaz a likviditási cél akkor állapítható meg, ha annak révén a mindennapos folyamatos üzletmenet fenntartását, a mindenkori, azonnali fizetőképességet és likviditásbeli ellátottságot biztosítja egyik csoporttag a másiknak. Az MNB által kiadott állásfoglalások értelmében e körbe tartozik a rendelkezésre álló pénzügyi források, pénzeszközök központosított kezelése (az ún. „cash-pool”) is, amely szintén a csoporton belüli likviditás biztosítását hivatott előmozdítani.
Míg a másik, vagyis az allokációs cél meghatározása már az MNB által kiadott állásfoglalások szerint sem ilyen egyértelmű, mivel a jogalkotó ehhez nem adott pontos értelmezést. Allokáció alatt ezért a joggyakorlat rendszerint egy bizonyos forrás meghatározott szereplők között való elosztását, szétosztását érti, azaz az egyik szereplő részére rendelkezésre álló forrás másik szereplő(k) számára történő átadását. Az MNB álláspontja szerint ezért az allokációs cél – szemben a likviditási céllal – ez esetben tulajdonképpen szoros értelemben véve nem egy cél, hanem ezáltal a jogszabály pusztán lehetővé teszi a vállalkozások számára a csoporton belüli források meghatározott szempontok szerinti elosztását. Ez pedig viszonylag nagy szabadságot jelent az egymással anyavállalat-leányvállalati viszonyban álló vállalkozások, cégcsoportok számára, hogy – a pénzügyi szabályozás tekintetében – szabadon határozzák meg a rendelkezésre álló pénzügyi források elosztását a cégcsoporton belül.
Összességében arra a következtetésre juthatunk, hogy a vállalkozásoknak nem kell feltétlenül tartózkodnia a pénzügyi szolgáltató rendszeren kívüli kölcsönügyletektől (ez a vállalkozások üzletmenetében valószínűleg életszerű módon nem is lenne megvalósítható), ugyanakkor javasolt kiemelt körültekintéssel lenni, és valamennyi kölcsönügylet során külön-külön vizsgálni annak körülményeit, így különösen azt, hogy meg tud-e felelni a csoportfinanszírozás előírásainak, mivel ennek hiányában – így különösen, ha egy a vállalkozástól független félnek, üzleti partnernek, magánszemélynek történik a kölcsönnyújtás –, ha fennállnak az üzletszerűség feltételei, akkor az már egy engedélyköteles pénzkölcsönnyújtást valósíthat meg, amit – az MNB erre vonatkozó engedélye nélkül – mindenképpen el kell kerülni, és adott esetben más, a jogszabályoknak megfelelő finanszírozási, tőkejuttatási formát szükséges találni. E körben pedig javasolt szakértő bevonása már az ügyletek megtervezésénél.
„Meg kell említenünk, hogy a csoportfinanszírozás esetén a legnagyobb gyakorlati problémát a kapcsolt cégek közötti kölcsön kamata, illetve annak pontos meghatározása okozza. Ebben a vonatkozásban már figyelemmel kell lenni arra, hogy amennyiben a csoportban a társasági adózásban ismert kapcsolt vállalkozási viszony azonosítható, akkor olyan mértékű kamat kikötése javasolt, melyet független felek, piaci viszonyok között kikötnének, ellenkező esetben különböző kiigazításokat kell végezni a cégeket terhelő közvetlen adókban, elsősorban a társasági adóban” – hívja fel a figyelmet dr. Kisfaludy-Molnár Péter.
A Fügefeszt szervezői szerint nem szezon van, hanem szezonok, a Balaton pedig egész évben tartogat olyan izgalmakat, amiért érdemes a tó partján kikötni.
Instabilnak minősítette a zaporizzsjai atomerőműnél kialakult helyzetet Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója, miután szeptember 4-én felkereste a létesítményt, ugyanakkor kifejezte reményét, hogy előrelépés történik az erőmű biztonságának szavatolása terén.