Idén nem nőnek a nyugdíjak, a nyugdíjpont értéke 2022. január 1-jén emelkedik Romániában – jelentette be Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke a bukaresti kormánykoalíció ülése után.
Az eddigi kormányzati tervek szerint a nyugdíjnak ebben az évben 14 százalékkal kellett volna emelkednie Romániában, miközben a parlamentet többször megjárt korábbi törvény 40 százalékos indexálást vetített előre – írja a Krónika.
Az ígéret szerint a jövő évi nyugdíjemelés száz százalékban fedezni fogja az inflációt, ugyanakkor az országos bruttó átlagbér 50 százalékos emelésével megegyező mértékben növelik majd az időskori juttatást.
Orban azt is elmondta, hogy a lehető legkorábban elkezdik a nyugdíjak újraszámolásának eljárását is, amely kiigazítja az egyenlőtlenségeket. Ami pedig a speciális nyugdíjak kérdését illeti, a koalíció vezető pártját irányító politikus emlékeztetett, hogy a kormányprojektben szerepel egy nyugdíjtörvény kidolgozása, amely ki fog térni ezekre a juttatásokra is.
Nincs naprakészebb kiadvány a Tokaji borvidék borászatairól, éttermeiről, szállásairól és megannyi egyéb látnivalóiról.
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.