Több ezren léptek ki az árnyékgazdaságból Szerbiában

2019. 07. 30., 15:30

Ötszörösére növekedett a bejegyzett idénymunkások száma Szerbiában.

Senki sem tudja pontosan, hogy Szerbiában hányan dolgoznak a mezőgazdaságban idénymunkásként, becslések szerint tavasztól őszig több mint 80 ezer ember vállal ideiglenes munkát. A hivatalos statisztika két évvel ezelőtt körülbelül 3500 szezonmunkásról tudott – írja a Magyar Szó.

Az év eleje óta az idénymunkások elektronikus bejelentésére szolgáló portálnak köszönhetően nagyot változott a helyzet: majdnem ötször annyi szezonmunkást vettek nyilvántartásba, mint két éve.

Májusban 5000 mezőgazdasági idénymunkást vettek nyilvántartásba, most pedig már több mint 17 ezren vannak – közölte Ivan Radak, a Helyi Gazdaságfejlesztési Nemzeti Tömörülés (NALED) illetékese.

Nagy mezőgazdasági cégek, kistermelők, családi gazdaságok is bejelentettek idénymunkásokat. Radak hangsúlyozta, hogy egyelőre csak a mezőgazdaságban dolgozó szezonmunkásokat veszik nyilvántartásba.

„Ezek az emberek kiléptek az árnyékgazdaságból, munkaadóik fizetik utánuk az adókat és a járulékokat. A munkások elektronikus úton történő bejelentésének köszönhetően az idén eddig adó címén mintegy 26,7 millió dinár, járulékokból pedig 74,9 millió dinár folyt be az államkasszába” – mondta Radak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS