Robin Hoodot játszik a román kormány

2018. 12. 20., 12:00

Nem ússzák meg a Robin Hoodot idéző fellépést a román magánnyugdíjalapok.

Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter bejelentette, hogy a nyugdíjrendszer második pillére, vagyis a kötelező magánynyugdíj-befizetések kapcsán is több módosításra készülnek – írja a Krónika.

A nyugdíjalapok által gyakorolt kezelési költséget a jelenlegi 2,5 százalékról 1 százalékra csökkentik jövő évtől.

„A hozzájáruló visszaléphet, ha úgy látja jónak. Egyéni kérés alapján léphet ki, de nem hamarabb, mint ötévnyi hozzájárulást követően. Amikor az illető kilép, megkapja a neki járó aktívákat, az összegből 2 százalékos kilépési illetéket vonnak le” – magyarázta a kormány terveit Teodorovici.

Kitért arra is, hogy a második pillért kezelő nyugdíjalapok befektethetnek az úgynevezett PPP-konstrukciókba, vagyis a magánszféra bevonásával megvalósuló állami projektekbe.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 10:10
A munkaviszony többféleképpen szűnhet meg. Lehet munkáltatói vagy munkavállalói felmondás, de a felek közös megegyezéssel is dönthetnek a munkakapcsolat végéről. Olyan is lehetséges, hogy felmondás közös megegyezéssel? Vagy itt már valami nem stimmel? – teszi fel (és válaszolja meg) a kérdést dr. Kocsis Ildikó ügyvéd, vitarendezési szakjogász.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS