Öntözésben is segítik a gazdákat a Vajdaságban

2021. 02. 21., 14:00

Hét pályázati kiírást jelentetett meg a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság: az első körben 864 millió dinárral segítik a vajdasági gazdákat.

A legnagyobb keretösszeget az idén is az öntözőrendszerek kiépítésére és fejlesztésére irányozta elő a titkárság, de jelentős eszközökkel támogatják az újonnan bejegyzett gazdaságokat is – írja a Magyar Szó.

Pályázhatnak a gyümölcsösök és a szőlőskertek tulajdonosai, illetve a fóliasátras és organikus termelők is, de támogatják a farmok és a feldolgozással foglalkozó termelők eszközbeszerzéseit is.

Idén összesen több mint 1 milliárd dinár vissza nem térítendő támogatásra számíthatnak a gazdák abból a 6,3 milliárd dináros költségvetési keretből, amellyel a mezőgazdasági titkárság rendelkezik. A pályáztatható eszközök csaknem 80 százalékát már az első körben odaítélik.

A gazdák évek óta az öntözőrendszerek kiépítése iránt érdeklődnek a leginkább: erre a célra az idén 370 millió dináros támogatási összeg áll a rendelkezésükre.

Évente rendszerint több mint ezer pályázat érkezik be az öntözőrendszerek fejlesztésére. Tavaly is csaknem 600 támogatási szerződést írtak alá, de volt olyan év, amikor 800-900 pályázót is támogattak abban, hogy öntözőrendszerhez szükséges felszerelést vásároljon. Ezen a pályázaton tudják a legtöbb pénzt igényelni a gazdák.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS