Zsemberi János topolyai vállalkozó lett 2020 legsikeresebb vajdasági üzletembere. Az elismerést február elején, a Vajdasági Gazdasági Kamara 102 éves fennállása alkalmából megrendezett díszülésen adták át.
A tekintélyes üzletemberről, az egykori Kereskedelmi és Iparkamara elnökéről, Újvidék polgármesteréről elnevezett díjat az év vállalkozója kategóriában Zsemberi János kapta meg, aki már csaknem harmincéves sikeres vállalkozói karriert tudhat maga mögött, ugyanis 1993-ban alapította meg a Sat-Trakt céget – írja a Magyar Szó.
A telekommunikáció területén ismert cég mellett más vállalkozásokban is érdekelt, és sikeresen menedzseli a szuperligás topolyai TSC labdarúgóklubot. Az általa alapított Sat-Trakt volt az első olyan cég, amely kábeltévé-hálózatra internetet épített. Azóta már van telefonszolgáltatásuk is.
Szerbián kívül Macedóniában, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában és Magyarországon is vannak érdekeltségeik. Most egy saját mobiltelefon-hálózat kialakításán munkálkodnak.
Az év üzletembere saját tapasztalataiból kiindulva emelte ki, mennyire fontos, hogy a cégek vezető helyeire, az irányítói tisztségekre, de minden munkahelyre megfelelő szakemberek kerüljenek. Nem könnyű azonban a megfelelő szakembereket megtalálni.
„Hiányzik az a bizonyos középkorosztály, a 40-50 évesek, akiknek már megvolna a tapasztalatuk is és a lendületük is. Az idősebb, tapasztalt munkatársak és a lendületes fiatalok kombinációja jelentheti a megoldást” – mondta Zsemberi János.
Kapacitásbővítés, kutatás-fejlesztés, valamint munkavállalói képzés is szerepel abban a közel 200 millió euró értékű beruházássorozatban, amelyet gyöngyösi és csömöri telephelyein indít a fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalat.
Orbán Viktor washingtoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az amerikai szankciós akadályokat átadtuk a múltnak.