Jövő héten drágul a sztrádadíj Szerbiában

2019. 07. 26., 13:30

Augusztus 2-től 12 százalékkal növekedik az úthasználati díj – jelentette be Zoran Drobnjak, a Szerbia Utai Közvállalat igazgatója.

Újvidék és Belgrád között az eddigi 210 dinár helyett augusztusban már 235 dinárt kell fizetni, Szabadkától Újvidékig 350 dinár helyett 392 dinárt, a Belgrád–Szabadka vonalon 560 dinár helyett 627 dinárt, Belgrádtól Verbászig 320 helyett 360 dinárt, a belgrád-niši távon 800 dinár helyett majdnem 900 dinárt – írja a Magyar Szó.

A legnehezebb teherjárművekért ezentúl Belgrád és Újvidék között 1400 dinárt fizetnek. Szabadkáig 3740 dinárba kerül az úthasználat, Belgrád és Niš között pedig 5400 dinárba az eddigi 4830 helyett.

Az eredeti javaslat 15 százalékos drágításról szólt, de a parlamentben 12 százalékot fogadtak el. Szerinte a szerbiai rendszer igazságosabb, mint például a szlovéniai.

– Náluk 15 eurót kell fizetni akkor is, ha 240 kilométert tesz meg valaki, és akkor is, ha csupán 8-at. Korrektebb annyit fizettetni, amennyit utaznak. Senki sem fog venni hétnapos matricát, mintha semmi más dolga sem lenne, mint utazgatni az autópályán – mondta Drobnjak, hozzáfűzve: a turistákon kívül az autópályákon többnyire „üzletemberek” közlekednek, akik számára nem nagy kiadás az útdíj.

Idén a szerbiai autópályákon várhatóan 60 millió jármű halad át, az útdíjból több mint 26 milliárd dináros bevételre számítanak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 10., 07:15
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra – írják az Otthon Centrum szakértői.
2026. 04. 09., 05:50
Januárhoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene 2026. februárban, az egy évvel korábbitól 1,5 százalékkal maradt el – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2026-04-10 10:10:00
Elérhetővé vált a „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” című felhívás következő pályázati szakasza. A konstrukció célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének erősítése, különös tekintettel a piacképes termékek, technológiák és szolgáltatások létrehozására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Innovációs Ügynökség.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS