Igazolásokért futkoshatnak a nyugdíjba készülők Romániában

2020. 02. 02., 17:30

Előfordul, hogy a nyugdíj előtt állók kénytelenek igazolásokat beszerezni Romániában, mivel a munkakönyvükről nem készült digitális másolat. A legnagyobb gond az, hogy a munkakönyvek egy része eredetiben sincs meg.

A nyugdíjak kiszámításakor gondot jelent, hogy a papír alapú munkakönyvek mintegy 20 százalékáról nem készült digitális másolat, holott ennek már 12 évvel ezelőtt meg kellett volna történnie – hívta fel a figyelmet egy Facebook-bejegyzésben Vio­leta Alexandru román munkaügyi miniszter.

Romániában a Revisal digitális adatbázisban tartják nyilván a munkaviszonyra vonatkozó információkat, ám azelőtt papír alapú munkakönyvek léteztek, amelyekről 2006–2008 között digitális másolatot készítettek a nyugdíjpénztárak. Azonban ez nem történt meg minden esetben – írja a Krónika.

A munkaügyi tárca vezetője aggályosnak tartja, hogy még mindig előfordulhat, a nyugdíj előtt állók kénytelenek igazolásokat beszerezni egykori munkaadójuktól, arról, hogy hol, hány évet dolgoztak, és mekkora fizetést kaptak.

A papíralapú munkakönyvek mintegy 80 százaléka a munkaügyi felügyelőségeknél van, ezekről készült másolat, a többi magánszemélyeknél, cégeknél, vállalatoknál található.

„Nem az a legnagyobb gond, hogy nem készült el a digitális másolat, hiszen ettől függetlenül az eredeti dokumentumokat elő kell keríteni” – szögezte le a Krónika megkeresésére Ördög Lajos.

A Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetője hangsúlyozta: a másolat nem helyettesíti az eredeti dokumentumot, csak abban segít, ha az eredeti a másolat elkészülte után veszett el, onnan ki lehet keresni, hogy kitől kell kérni igazolást a ledolgozott évekről, a megvalósított jövedelemről.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS