Felháborodtak a gazdák a Szlovák Földalap döntésén

2020. 07. 20., 10:45

Annak a nagyjából 2 ezer mezőgazdasági vállalkozásnak, amelyek bérbe vették a Szlovák Földalap tulajdonában levő földeket, a napokban alá kellett írniuk a bérleti díjak növeléséről szóló szerződést.

Az agrárönkormányzatok szerint a Szlovák Földalap a korábbiakhoz képest a bérleti díj mostani növelésével mintegy 7–10 millió eurónyi pluszpénzhez jut – írja az Új Szó.

 Abban az esetben, ha az agrárvállalatok nem egyeznek bele a bérleti díj emelésébe, elveszíthetik azon földterületeket, amelyeken jelenleg gazdálkodnak. Összességében több mint 400 ezer hektárnyi mezőgazdasági földterületről van szó. A földalap tulajdonában a szlovákiai mezőgazdasági földterületek mintegy 23 százaléka van.

Az amúgy is nehéz gazdasági évben, amikor a koronavírus-járvány miatt is igényesebb a termelés, a Szlovák Földalap döntése nem kis felháborodást váltott ki a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) tagjainak a körében.

Emil Macho, az SPPK elnöke becstelennek és etikátlannak nevezte a földalap döntését.

„Ahelyett, hogy a mezőgazdaságot észszerű eszközökkel erősítenék, a földalap olyan lépéshez folyamodott, amellyel ellehetetlenítik a gazdák tevékenységét. Ez a mostani növelés súlyos veszteségeket okozhat a termelőknek” – állítja Macho.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS