Ennyit szánnak a nyugdíjak emelésére Romániában

2019. 06. 28., 09:30

Idén 8,4, jövőre 24,8, 2022-ben pedig 81 milliárd lejes többlettételt jelentenek a költségvetés számára a román parlament által elfogadott nyugdíjtörvényben szereplő emelések.

Másodszorra is elfogadta a román képviselőház a nyugdíjtörvény tervezetét, amely azt követően került vissza a parlament alsóháza elé, hogy az alkotmánybíróság részben alaptörvénybe ütközőnek találta – írja a Krónika.

A törvény értelmében a tervezett emelések ebben az évben 8,4 milliárd lejjel terhelik meg az állami költségvetést. Jövőre 24,8 milliárd, 2021-ben 51 milliárd, míg 2022-ben már 81 milliárd lejes többlettételt jelentenek az intézkedések a büdzsé számára. Ezt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelmeztetése szerint nehéz lesz tartani.

Idén szeptember 1-jétől 1 265 lejre emelkedik a nyugdíjpont értéke, ami jövőre 1 775 lej, 2021-ben 1 875 lej lesz.

Az ellenzék élesen bírálta a nyugdíjtörvényt, átverésnek nevezve a benne foglaltakat. Cristian Seidler, a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR) honatyája bírálta, hogy nem törölték a tervezetből a különnyugdíjakat.

Az RMDSZ képviseletében felszólaló Csép Éva Andrea azt mondta, régóta várt törvényről van szó, amelynek elfogadását a szövetség is támogatja. A képviselő szerint az RMDSZ-nek sikerült átvinnie és megtartania a tervezetben a korkedvezményezett nyugdíjazási lehetőséget is, amely a három vagy több gyermekes anyák esetében, valamint a néptáncosok és népdalénekesek számára kedvezőbb nyugdíjazási feltételeket biztosít.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 11:20
Idén is megkönnyíti a lakáskiadással és ingatlanértékesítéssel kapcsolatos jövedelmek bevallását a NAV kérdés-felelet alapú kitöltési módja, amely tavaly debütált az eSZJA rendszerben. A fejlesztés már több mint 200 ezer magánszemélynek egyszerűsíti az adminisztrációt.
2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026-04-17 19:05:00
A zenga.hu szakértői összegyűjtötték, hogy melyik vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 első hónapjaiban, és azt is, hogy hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.
2026-04-17 17:20:00
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026-04-17 13:05:00
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.