Egyre több szlovákiai céget vásárolnak fel magyarok

2019. 09. 20., 11:00

2014 óta nagyjából 3500 szlovákiai cég került magyar kézbe. A legtöbb társaság a határhoz közeli, többségében magyarok lakta területeken cserél gazdát.

Míg tavaly egész évben 593 szlovákiai cég került magyar vállalkozók tulajdonába, idén csak az első fél évben 386 cég irányítását vették át a magyarok – derül ki a Bisnode Slovensko tanácsadó társaság elemzéséből, amelyet az Új Szó idéz.

Petra Štěpánová, a Bisnode elemzője elmondta: a tulajdonosváltás nem azt jelzi, hogy ezek a cégek továbbra is Szlovákiában vannak bejegyezve és itt is vállalkoznak, csupán a szlovákiai tulajdonost váltotta le magyar állampolgársággal rendelkező személy.

A magyarországi vállalkozók érdeklődése a szlovákiai cégek iránt nem számít újdonságnak, 2014 óta nagyjából 3500 szlovákiai cég került magyar kézbe.

A magyar vállalkozók cégfelvásárlási kedve a földrajzi közelségnek és a Szlovákia déli járásaiban élő népes magyar kisebbségnek köszönhető. A legtöbb cégnek, 106-nak Nyitra megyében lett az idei első fél évben magyarországi tulajdonosa. A sorban Pozsony (70), Besztercebánya (67), Kassa (47) következik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.
2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS