Át kellene alakítani az agrárpályázati rendszert Romániában

2021. 04. 13., 11:30

Az agrárpályázatok gyökeres átalakításával lehetne megmenteni a kisgazdákat, akik a járvány időszakában anyagilag még nehezebb helyzetbe kerültek – állítja Hupka Félix, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségének vezetője.

A mezőgazdasági pályázatokat tartja a romániai gazdák legnagyobb kihívásának az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetségét (EMGESZ) tavaly nyár óta vezető Hupka Félix közgazdász és pályázatíró – írja a Krónika.

„Az agrárpályázatok legnagyobb gondja, hogy nem a gazdákat, hanem a nagyobb agrárvállalkozókat célozza meg. Vállalkozói engedély vagy cég nélkül őstermelői igazolvánnyal Romániában nem lehet pályázni, ezzel szemben Magyarországon a kisgazdák számára is rendszeresen meghirdetnek pályázatokat” – foglalja össze a romániai pályázati rendszer legfontosabb kerékkötőjét a szakember.

Sok pályázati kiírás megköveteli, hogy a gazda nevén szereplő földterületek, illetve az állatállomány átkerüljön a vállalkozás nevére, ami egyrészt pénz-, másrészt időigényes művelet. Hupka szerint sok gazda ezzel együtt is vállalná a megmérettetést, azonban a kisebb összegű uniós pályázatok sem a családi gazdaságok számára születnek.

„A mezőgazdasági termények feldolgozását támogató pályázatok többségének a feltételrendszerében az is szerepel, hogy a sikeres pályázó bizonyos számú munkavállalót kell hogy alkalmazzon. Egy 200 ezer eurós uniós pályázat esetében legalább 7 személyt kell alkalmaznia a sajtfeldolgozó műhelynek, pékségnek vagy egy kis konzervüzemnek olyan körülmények között, amikor ezek a kisvállalkozások simán működhetnek külső munkaerő nélkül, a családtagokkal” – magyarázza Hupka Félix.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 25., 11:15
A hazai ingatlanpiaci drágulás a nyaralókra is hatott, egy év alatt 11,5 százalékkal emelkedtek az átlagos hirdetési négyzetméterárak. A Balaton népszerű települései a budapesti árakkal versenyeznek – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. De ilyen árak mellett nem éri meg jobban tengerparti nyaralót venni?
2025-03-25 17:10:00
A Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, a feldolgozó üzemek fejlesztését segítő pályázati felhívás keretében 94 beruházási projekt összesen 5,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült; ezekkel a döntésekkel a megítélt támogatások összege 12,2 milliárd forint – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
2025-03-25 12:10:00
A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére. Márciustól új szakértői szervezeti egységek jöttek létre a terület ellenőrzésére, sőt ezek az osztályok fogják végezni a globális minimumadóval összefüggő vizsgálatokat is, amely új elemként jelenik meg a NAV idei ellenőrzési tervében – hívta fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS