Állítólag nem kell aggódniuk a Fiat gyár dolgozóinak, de ők aggódnak

2019. 06. 17., 13:45

A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) szerbiai vállalatának munkásai a nyár elejétől kollektív szabadságra mehetnek. Ez azonban nem jelenti a kragujevaci autógyár végét.

Az FCA vezetősége értesítette az alkalmazottakat: a szerb gazdasági minisztérium jóváhagyta, hogy az olasz autógyártó üzem fizetett szabadságra küldje az alkalmazottait, június 17-étől az év végéig – jelentette be Zoran Marković, a vállalat Önálló Szakszervezetének elnöke

A munkások ezek után is dolgoznak, de csak behívásra kell megjelenniük a munkahelyükön, a vállalat vezetősége ugyanis olyan döntést hozott, hogy az autógyártást a piaci igényekhez igazítja majd – írja a Magyar Szó.

„Ez nem jelenti a Fiat gyár végét, és nem is lehet összehasonlítani a helyzetet a Zastava automobili gyárral. A szabadság idején a munkások fizetése az elmúlt 12 hónap átlagfizetésének 65 százalékát teszi majd ki – mondta Marković, majd hozzátette, hogy a munkások megijedtek a döntéstől.

Elképzelhető, hogy augusztustól heti két-három napon át folyik majd a munka.

A szakszervezet elnöke rámutatott, hogy a vészharangokat már másfél évvel ezelőtt megkongatták, és egy olyan modell kidolgozására várnak, ami megoldja a gyár jelenlegi problémáit. Szavai szerint a kormány tagjai és a vállalat képviselői tárgyalásokat folytatnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS