Minden második vállalati utalás legalább két bankon megy keresztül

2022. 10. 18., 20:17

Minél több partner érintett egy pénzügyi folyósításban, annál hosszabb és bonyolultabb a folyamat. Vannak olyan országok, mint például Üzbegisztán, India vagy a dél-amerikai államok, ahova nem lehet Európából közvetlenül utalni, így mindenképp többszereplős lesz a tranzakció. Habár átlagosan ezerből csak egy nemzetközi utalás nem valósul meg, az adott vállalat számára nagy veszteséget jelenthet, ha ezért nem pakolják fel az árut a hajóra. Ráadásul 2-3 hétbe is telhet, hogy visszakerüljön az elindított összeg. Ezek a pénzügyi fennakadások elkerülhetőek, de ismerni kell a folyamatot.

Amikor egy cég elindít egy nemzetközi utalást, az először egy közvetítő bankhoz megy. Itt eldől, hogy át tudja-e közvetlenül utalni, vagy kell egy másik, esetleg harmadik közvetítő bank is a folyamathoz.

„Ha Magyarországról szeretnénk egy amerikai kisvárosba utalni, az mindenképp legalább három szereplős lesz, hiszen az európai bankok a nagyobb amerikai bankokkal állnak kapcsolatban és a helyi kisebb pénzintézetekhez már közvetlenül a helyi nagybank juttatja el az összeget. De vannak olyan országok is, mint Üzbegisztán, India vagy a dél-amerikai államok, ahova nem lehet Európából közvetlenül utalni” – mondta Henrik Gergely, az iBanFirst, nemzetközi tranzakciókra szakosodott fintech vállalat magyarországi értékesítési vezetője.

Amikor minden perc számít

A nemzetközi szállítmányozás komoly kihívásokkal küzd az elmúlt években: egyrészt több hónapos csúszások tapasztalhatóak, amit tovább tetézhet az a helyzet, hogy addig nem rakodják fel a hajóra az árut, amíg nem érkezett meg a szállítmány ellenértéke. Másrészt az alapanyaghiány is sok problémát vet fel, hiszen előre kérik az utalást, miközben például az adott alkatrészre még a beszállító is vár. Egy utazási iroda esetén is komoly gondokat jelenthet, ha a csoport egy egzotikus helyszínre tart és az előre kifizetett transzferköltség egy adminisztratív hiba miatt nem érkezik meg időben.

Kulcs a levelező bank megjelölése

Ahhoz, hogy egy nemzetközi utalás a lehető legrövidebb időn belül végbe tudjon menni érdemes figyelembe venni a fogadó bank által megadott instrukciókat. Így lehet elkerülni, hogy vesztegeljen vagy visszakerüljön a pénz a feladóhoz, ahelyett, hogy időben megérkezne a külföldi partner számlájára.

„Az ilyen esetek elkerülésére például a mi rendszerünk automatikusan kéri, hogy az utaló fél jelöljön meg levelező bankot, aki helyben, az adott országban irányítja a műveletet. Ezt a pénzintézetet kijelölheti a fogadó bank, de maga a szolgáltató is, ezért érdemes ilyen esetben a kijelölt kapcsolattartóhoz vagy a partnerhez fordulni, aki jó eséllyel ismeri a saját bankjának metódusát” – tette hozzá Henrik Gergely.

A bank is elállhat az utalástól

Kevesen tudják, de a pénzmosás és a terrorszervezetek támogatása elleni védelem okán a bankoknak jogukban áll további információkat kérni egy utalásról. Főleg olyan partnerek esetében, akik kevésbé leinformálhatóak, akikről kevés információ található az interneten. Ilyen esetben nagyobb az esély, hogy megakad az utalás és bekér a bank egy, az utalást bizonyítandó dokumentumot, például számlát, szerződést, a szerződött félről akár céges dokumentumokat. Amennyiben ezek nem valósulnak meg, úgy a banknak jogában áll elállni az utalás végrehajtásától.

Visszafizetés hosszadalmas procedúra

Amikor egy ügyfél nem jelöl meg levelező bankot vagy egyéb adminisztratív hibát vét, és ezért nem tud az utalás megvalósulni, a visszafizetés során minden egyes pénzintézet, amelyen keresztül ment a folyamat, leveszi a saját díját. Így nem elég, hogy nem került kifizetésre a tétel, 2-3 hétig nem áll rendelkezésre az pénz, de kevesebb is kerül vissza, mint az eredeti összeg volt.

Ezért fontos, hogy főleg az olyan nemzetközi utalásoknál, amely nem fővárosba irányul, olvassuk el a fogadó bank instrukcióit és kérjünk tanácsot a saját pénzügyi szolgáltatónktól, hogy biztosan időben megérkezzen az utalás.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.
2026-04-15 11:20:00
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.