K&H: havi 60 ezer forinttal nőttek a megélhetési költségek

2023. 08. 05., 10:30

Továbbra is alig van, aki ne költene többet a megélhetésre, mint egy évvel korábban a második negyedéves K&H biztos jövő felmérés szerint. A válaszadók 91 százaléka havi átlagban 60 ezer forinttal költ többet, ami lényegében megegyezik az első negyedévben mért 92 százalékos aránnyal és 64 ezer forintos többletkiadással. Jelentős azok aránya is, akik akár 100–149 ezer forintos többletkiadásból tudják csak finanszírozni az életüket. Tehát bár az infláció minimális mértékben lassult a második negyedévben, ezt a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztályba tartozók nem igazán érzékelték.

Továbbra is sokkal többet kell költeni a mindennapokra. A 30-59 éves korosztályba tartozók 91 százaléka a második negyedévben többet költött a megélhetésére, mint egy évvel korábban – derül ki a K&H biztos jövő felmérésének legfrissebb adataiból. Az első negyedévben 92 százalékuk beszélt az egy évvel korábbinál magasabb kiadásokról, vagyis lényegében ugyanannyian maradtak.

37 százalék 50-99 ezer forinttal többet költ, mint tavaly

A magasabb kiadásokkal szembesülők – akik magasabb kiadásokról számoltak be, mint egy éve – a második negyedévben átlagosan 60 ezer forinttal költöttek többet, mint 2022 azonos időszakában. A költségnövekedés medián értéke 48 ezer forint volt, vagyis a megélhetésükre többet költők fele ennél kisebb, a másik fele pedig nagyobb összegről számolt be. Az első negyedévben az átlagos többletkiadás 65 ezer, a medián pedig 49 ezer forintot tett ki, érdemi változásról tehát nem beszélhetünk. A hivatalos adatok szerint az év első negyedévében minden hónapban 25 százalék felett volt az éves infláció, a második negyedév hónapjaiba némi lassulás eredményeként 20,1–24 százalék között volt a pénzromlás üteme, de ez láthatóan még nem jelent meg a vizsgált korosztályok véleményében.

A biztos jövő felmérés eredményei szerint nagy eltérések voltak abban, hogy az érintettek között kit milyen mértékben sújtotta a megélhetési költségek emelkedése: 34 százalékuk, azaz nagyjából a harmaduk még viszonylag olcsón megúszta, ők 50 ezer forintnál alacsonyabb költségnövekedésről számoltak be. Ugyanakkor az érintettek legnagyobb része, 37 százalék beszélt 50-99 ezer forintos nagyságrendről. Alacsonyabb, de még mindig jelentős azoknak az aránya, akik 100–149 ezer forintos többletkiadásból tudják csak finanszírozni az életüket, 18 százalék, azaz majdnem minden ötödik érintett ebbe a csoportba tartozott. 4 százalékuk 150–199, 7 százalékuk pedig 200 ezer forintnál is jelentősebb összegű emelkedést tapasztalt.

A K&H biztos jövő kutatás célja, hogy negyedévente bemutassa a 30-59 éves lakosság biztonságérzetében bekövetkezett változásokat. Az anyagi helyzet megítélésén felül a felmérés minden negyedévben különböző aktuális témákat vizsgál részletesen: az utazási kedv alakulását, a nyugdíjkilátásokat és a nyugdíjmegtakarításra fordítható összeg nagyságát, a korosztály tagjainak lakhatási helyzetét és kilátásait, valamint a közlekedésről, ezen belül a közlekedésbiztonságról, járművek biztonságáról alkotott véleményét. A megkérdezettek száma negyedévente 500 fő, összetételük nem, kor, régió és településtípus alapján reprezentálja a 30–59 éves magyar lakosságot. A fenti sajtóanyagban idézett felmérés 2023. április 28. – május 7. között készült.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS