Uniós pályázatok: 2–3 ezren nyerhetnek összesen 100 milliárd forintot 2019-ben

2018. 12. 11., 16:34

2019 a digitalizáció éve lesz, a pályázati pénzek összes költsége 100 milliárd is lehet, akár 2–3 ezer nyertes pályázóval – prognosztizálja a Via Credit.

2020 végén véget ér a jelenlegi uniós ciklus, azaz a támogató hatóság eddig az időpontig köthet szerződést a pályázókkal. A nyertes vállalkozóknak még további két év áll rendelkezésre, hogy megvalósítsák őket, tehát akár 2023-ban is lehet még projektet befejezni.

Idén a GINOP pályázatok voltak hangsúlyban, mivel ezeknek a 2018-as kerete több százmilliárd forint, a Via Credit jövőre is jelentős nagyságú GINOP-os keretre számít.

Intenzív évet zárhat a vállalkozói szektor, kapacitásbővítő beruházások területén voltak eredményhirdetések, valamint innovációval kapcsolatos pályázatokban hirdettek nyerteseket és kiírásokat egyaránt. Emellett beindultak a képzési és az energetikai pályázatok.

2018 slágere

2018-ban a legnépszerűbb pályázat a GINOP 2.1.8. kódú adaptív innováció kiírás volt, több mint 3500 érdeklődővel és több mint 1600 nyertessel. Technológiai berendezésekre lehetett támogatást igényelni Közép-Magyarországi région kívül.

Népszerű volt még, kis-és közép-vállalkozásoknak kiirt képzési pályázati konstrukció, ahol több mint 1000 érdeklődő mellett folyamatosak az eredményhirdetések. Több mint 1500 érdeklődőt számol az informatikai rendszerek bevezetésével kapcsolatos pályázat – összegezte Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója.

A szakértő szerint az informatikai és képzési pályázat is azért volt népszerű idén, mert a fennálló munkaerőhiányra adott választ. Termelő-szolgáltatás-kereskedői szektorban működő vállalatok nyújthattak munkavállalóik számára képzéseket, számítástechnikai fejlesztéseket végezhetnek, azaz munkaerő megtartására bizonyult hasznosnak.

Mit hoz 2019?

A jövő év eleje azzal fog telni, hogy a támogató hatóság összegzi az elmúlt év tapasztalatait, ilyenkor a ciklus vége fele gyakori, hogy átrendeződések történnek. Azaz, a megmaradó pénzekből új kiírások lesznek.  A Via Credit szerint 10–15 milliárd forint értékben Ipar 4.0-hoz való kötődést, technológiai javuláshoz kapcsolódó KKV pályázatok várhatóak, illetve az innováció területén még ennél is nagyobb értékben is jelenhetnek meg támogatások termékfejlesztésre, piacfejlesztésre.

„Hasonló intenzitásra számítunk 2019-ben is, mint idén. Többek között arra, hogy az innovációs pályázatok ismét elérhetőek lesznek Budapesten és Pest megyében” – mondta a Via Credit szakértője.

Összegségében 2019 a digitalizáció éve lesz, a pályázati pénzek összes költsége 100 milliárd is lehet, akár 2–3 ezer nyertes pályázóval.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS