A jövő év elejétől a gyermekvédelmi törvényben rögzített szolgáltatás lesz a tanoda, ezek működését a kormány pályázati támogatással segíti – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Pest megyei Zsámbékon.
Fülöp Attila a zsámbéki Boldog Gertrúd Központ Nyitott-ház Tanodájában tartott sajtótájékoztatón elmondta: január 1-jétől a tanodai szolgáltatás törvényben rögzített, gyermekjóléti alapellátás lesz. Hozzátette, hogy a jövő év lesz az első, amikor a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra pályázhatnak.
Az államtitkár beszélt arról, hogy a pályázaton azok a szervezetek indulhatnak, amelyek tanodai szolgáltatást nyújtottak az elmúlt egy évben és ezt szeretnék fenntartani a jövőben is. Hozzátette, hogy minden tanoda 12-15 millió forint támogatásra pályázhat, annak függvényében, hogy hány gyermekkel foglalkozik. Egy tanoda általában 20-30 gyermekkel szokott.
Kitért arra, hogy a pályázatokra 2019. január 10-ig lehet jelentkezni és ehhez a kormany.hu oldalon minden szükséges információ elérhető. A felhívás innen is letölthető.
Juhász Katalin Ágnes, a fenntartó Premontrei Női Kanonokrend általános főnöknője elmondta, hogy tanodájuk 1993 óta működik és csaknem hatvan gyermekkel foglalkoznak. Hozzátette, hogy a gyermekek a felzárkóztatás mellett háromszori étkezésben is részesülnek; a reggelijüket az általános iskolában fogyasztják el, de az ebédet és az uzsonnát már a tanodában. A gyermekek felkészítésében hetente kétszer egy pszichológus is segítséget nyújt.
A tanodák több mint húsz évvel ezelőtt, részben egyházi, részben civil kezdeményezésekre indultak el tanulást, illetve felzárkózást segítő, iskolán kívüli szolgáltatásként. (MTI)
Az ivóvízkincset kímélő és alacsony energiafelhasználású üzemmel bővül Szolnok több mint hét évtizede fejlődő vegyipari ökoszisztémája az elektrolitgyártás vezetői közé tartozó KunlunChem százmillió eurót meghaladó befektetésével.
A kormány felmentést kért a Paks II. beruházás számára az előző amerikai adminisztráció által „politikai bosszúból” meghozott szankciók alól, amelyek nehezítik a beruházás előrehaladását – tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.