Magyar Innovációs Nagydíj: február 13-ig lehet pályázni

2018. 11. 21., 14:32

Meghirdették az idei Magyar Innovációs Nagydíj pályázatát és ismertették az értékelés szempontjait.

Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke a rendezvényen méltatta a magyar vállalkozások innovációs teljesítményét, de sürgette az ilyen téren is jelentős cégek számának növelését. Az idén 27. alkalommal meghirdetett nagydíj az innováció eredeti jelentéstartalmát kívánja erősíteni, amely Gábor Dénes megfogalmazása szerint gazdasági és társadalmi hasznot hozó kutatási és fejlesztési (k+f) eredményeket takarja.

A pályázat eddigi 26 éve alatt 1186 pályázatra 202 innovációs díjat osztottak ki. Nagydíjat nyert többek között 2 kutatóintézet, valamint 14 kis- és közepes vállalkozás is, tehát sikeres innovációra nem csupán a tőkeerős nagyvállalatok képesek. Hozzátette, hogy a regisztrált innovációs eredmények 1000 milliárd forint meghaladó többleteredményt értek el.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke szerint a magyar innovációs teljesítmény jelentős, de fejleszthető, hiszen az ország az európai rangsor 21-22. helyén áll másfél évtizede. Birkner Zoltán szerint különösen a kis- és közepes vállalkozások gyenge innovációs képessége szorul fejlesztésre, hiszen – mint mondta – Magyarország sikerét megalapozó béremelés és munkahelyteremtés elképzelhetetlen erős vállalatok nélkül. Támogatásuk azért is különösen fontos, mert az innováció kulcsát jelentő több mint 500 milliárd forint éves belföldi k+f-összegből 200 milliárd forint 110 nagyvállalathoz köthető.

Az NKFI Hivatal vezetője közölte, hogy 2019-ben jelentős, körülbelül 200-300 milliárd forint kf-forrás érhető el, 2020-tól azonban szűkül a keret, ezért a támogatási összeg hatékony felhasználását szorgalmazta. A pályázatok kiemelt célpontjai a jelentős fejlődésre képes vállalkozások lesznek, amelyeket a korábbiaktól eltérően nem az előző évek tapasztalatai alapján, hanem az érdekképviseletekkel egyeztetve, országos kitekintéssel kell megtalálni.

Birkner Zoltán hangsúlyozta, hogy az NKFI Hivatal tevékenysége is új feladatokkal bővül, hiszen a támogatások kiírásán túl azok hasznosulását is ellenőriznie kell, emellett fel kell mérnie a sikertelen pályázókat és azokat is, akik nem vették igénybe az eddigi támogatási lehetőségeket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) létrehozására utalva megjegyezte, hogy az intézkedéssel a kormány az innováció jelentőségének elismerését fejezi ki, a k+f-támogatásokat pedig a következő években elválasztja a hagyományos kutatások finanszírozásától.

A 2018. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Alapítvány a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen, továbbá az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM), az Agrárminisztériummal (AM) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködve hirdette meg. A pályázat fő támogatója a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a tudósokból és gazdasági szakemberekből álló zsűri elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A testület 2018 legjelentősebb innovációs teljesítménye mellett öt kategóriagyőztest, valamint a legjobb startup vállalkozást díjazza. Utóbbira a 2016 január 1. után alapított társaságok pályázhatnak, a kategóriagyőztesek pedig az ipari innovációs nagydíjat, az informatikai innovációs nagydíjat, az agrárinnovációs nagydíjat, a környezetvédelmi innovációs nagydíjat, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának innovációs díját nyerhetik el.

Az elbírálás során idén is a legnagyobb súllyal, 50 százalékos arányban a pályázó innovációjának köszönhető többletárbevételt veszik figyelembe. Az innovációk eredetiségét és újszerűségét 25 százalékban, társadalmi hasznát 20 százalékban, az általuk elért köszönhető műszaki és gazdasági előnyöket 5 százalékban veszik figyelembe. A beadási határidő február 13., 15.00 óra, az elismeréseket 2019 márciusában adják át. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS