Így lesz Sió turisztikai sláger-desztináció

2019. 03. 03., 14:06

A Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjának keretében tavasszal elkezdődik a Sió Tolna megyei szakaszán tervezett idegenforgalmi fejlesztések kivitelezése, a folyón az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) is több helyreállítást végez.

A Tolna Megyei Önkormányzat három projekt keretében, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) több mint egymilliárd forintos támogatásával valósít meg turisztikai fejlesztéseket a folyó Ozorától Szekszárdig tartó, 85 kilométeres szakasza mentén. A projektek részeként megállók, fogadó állomások, szolgáltató helyek, vízi turisztikai központ és kerékpárutak készülnek.

Elsőként a vízi megállók kivitelezése kezdődhet el, aminek már lezárult a közbeszerzési eljárása - mondta Naszvadi Balázs, a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal területfejlesztési osztályvezetője. Az idén elkezdődik a kerékpárutak építése és kijelölése is, valamint a szekszárdi vízitúraközpont kialakítása, a Sió-projekt teljes befejezése 2020 idegenforgalmi szezon kezdetére várható. Az első ütemben az úszó stégekből, lépcsőből álló kiszálló helyeket Ozorán, Simontornyán, Pálfán, Sárszentlőrincen, Borjádon, Úzdon, Kölesden, Medinán, Harcon, Sióagárdon és Szekszárdon alakítják ki, megállók épülnek Harcon, Kölesden, Sárszentlőrincen, Pálfán, Simontornyán. Medinán és Sióagárdon már meglévő épületeket alakítanak át turistákat fogadó létesítményekké.

A második lépcsőben 62 kilométernyi kerékpárutat hoznak létre a Sió mellett; ebből Szekszárd és Harc között, nyolc kilométeren új út épül a folyó töltésén, Harctól Simontornyáig a 6317-es úton jelölnek ki kerékpárutat. A harmadik szakaszban a szekszárdi Sión kerékpárokkal, kajakkal, kenuval, fitneszeszközökkel felszerelt turisztikai bázis épül.

Az önkormányzatnak a TOP-hoz benyújtott pályázata szerint a kerékpárutak várható napi forgalma 1000-2000 kerékpáros lesz. Az osztályvezető megjegyezte: mire a szolgáltatások teljes mértékben kiépülnek, várakozásaik szerint a Sió mente kedvelt turista hely lesz. A projekthez olyan vállalkozások is kapcsolódtak, amelyek - a kerékpáros, vízi és bakancsos turizmus mellett a motoros vízi közlekedés lehetőségét is szeretnék megteremteni, amelyre plusz szolgáltatások épülhetnek. Arra is számítanak, hogy a most a Duna-töltésen zajló kerékpáros turizmus közönségének egy része átpártol a Sióhoz.

A folyón az OVF egy, a Balaton levezető rendszerének korszerűsítését célzó, 2020-ig tartó projekt részeként több beavatkozást is végez. A főigazgatóság tájékoztatása szerint többek között egyes szakaszokon rendezik a jobb parti depóniákat, Simontornya és Kölesd között kotrást végeznek, a felső szakaszokon mechanikailag stabilizálják a töltéskoronákat és helyre állítják a csatorna mederrézsűjét. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 06., 10:20
A februári időszak farsangi összejöveteleinek elmaradhatatlan és népszerű eseménye a tombolasorsolás. A tombolajáték azonban egyben szerencsejáték is, amelyet a szerencsejátékok szervezésére vonatkozó előírások szerint előzetesen be kell jelenteni a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.
2026-02-05 14:15:00
A fizetések átlátható kommunikációja továbbra sem általános, és az uniós bértranszparencia-elvárásokra való felkészültség is vegyes képet mutat – derül ki a Manpower Magyarország „Fizetési és foglalkoztatási trendek” című, 2026 első félévére vonatkozó felméréséből.
2026-02-05 09:40:00
2025. decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,0, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit; az előző hónaphoz képest – a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint – 0,2 százalékkal nőtt a forgalom – tájékoztatott a statisztikai hivatal. 2025-ben több mint 20 000 milliárd forintot hagytunk a boltokban.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS